"Gyertek ki!" - szülők tüntettek az egyik budapesti tankerületi központ előtt

A Dél-budai Tankerületi Központ előtt tartottak tüntetést szülők szerda reggel. Egy petíciót szerettek volna átadni a tankerület vezetőinek.

  • Tornyos Kata

Az egyik szervező az Eduline tudósítójának azt mondta, a petícióban arra szólítják fel a tankerületet, hogy fejezzék be a pedagógusok megfélemlítését. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a tankerületek a polgári engedetlenségi akcióba kezdő tanárokat kirúgással fenyegették meg.

„Kicsi parázs ez, de én azt remélem, hogy ebből lehet nagy tűz” – mondta, hozzátéve: azt várják, hogy a szülők is álljanak fel, legyenek bátrak, merjenek tenni az oktatásban uralkodó helyzet ellen. Reggel nyolc óráig senki nem jött ki a tankerületi központ épületéből átvenni a szülők petícióját, hiába skandálták, hogy „gyertek ki”.

A tankerület dolgozói az ablakokból nézték és fotózták a tüntetőket. Végül az esemény egyik szervezője és Franta Ákos, a Diákok a Tanárokért tagja bevitte a dokumentumot az épületbe, az egyik dolgozó át is vette – de azt nem árulták el, hogy a tankerület vezetői az épületben tartózkodnak-e.

Hozzászólások

Alapítványi vagy egyházi iskolákba kényszerülnek a „feketelistázott” tanárok: a tankerületek indoklás nélkül utasítják el azokat, akik a státusztörvény miatt mondtak fel

Már az órarendje is elkészült egy matematika-fizika-kémia szakos tanárnak, az iskola számított rá, a tankerület azonban végül megvétózta a felvételét. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nem egyedi esetről van szó: továbbra is falakba ütköznek azok a pedagógusok, akik 2023-ban a státusztörvény miatt hagyták el a közoktatást, majd később visszatérnének. A szakszervezet szerint informális „feketelista” működik a tankerületek között, a Klebelsberg Központ ugyanakkor többször is tagadta ennek létezését.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Magyar Péter az MCC vezetőinek üzent: ne költsék el az alapítvány vagyonát a következő pár hónapban

Orbán Balázs és Szalai Zoltán az MCC diplomaosztóján is megragadta az alkalmat, hogy az intézményt ért támadásokról és a rá váró nehéz időszakról beszéljen. Ugyanazon a napon Magyar Péter a kormány sajtótájékoztatójáról üzent nekik: azt kérte az MCC-t fenntartó alapítvány vezetőitől, hogy a kezelésükben lévő vagyon szeptemberig maradjon a helyén, és ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek csökkenthetik annak értékét.