Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A következő hetekben az összes középiskola nyilvánosságra hozza a felvételi tájékoztatót, amelyből - többek között - az is kiderül, kötelezővé teszik-e a központi felvételi vizsga megírását.
Mikor derül ki, melyik iskola teszi kötelezővé a központi felvételi vizsgát?
Október 20-ig az összes középfokú iskola – a gimnáziumok, a technikumok, a szakgimnázium, a szakképző iskolák is – közzéteszi a felvételi tájékoztatót, amelyben a 2023/2024-es tanévben induló osztályokat és a pontszámítási szabályokat találjátok meg - illetve azt is, kérik-e a központi felvételi vizsga megírását a jelentkezőktől.
Az Oktatási Hivatal november 16-ig nyilvánosságra hoz egy országos listát is a vizsgát megszervező középiskolákról.
Meddig lehet jelentkezni a vizsgára?
2022. december 2-ig egyénileg lehet jelentkezni, közvetlenül abban a középiskolában, ahol szeretnétek megírni a vizsgát. Az ország bármelyik – az írásbelit megszervező – iskolájában vizsgázhattok, függetlenül attól, hogy később jelentkeztek-e majd az adott intézménybe.
Fontos: a központi felvételi vizsgára jelentkezés nem azonos a középfokú iskolába jelentkezéssel (utóbbi majd 2023 februárjában lesz aktuális, annak egészen más a jelentkezési lapja).
Mikor lesz a központi írásbeli vizsga?
2023. január 21-én, országszerte azonos időpontban. Jövőre is lesz pótnap azoknak, akik igazoltan nem tudtak elmenni az írásbelire. További információt az Oktatási Hivatal tájékoztatójában találtok.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.