Az ukrán iskolákban is kezdődik a tanév szeptemberben, de sok helyen több turnusban tanulnak majd a diákok

A 13700 ukrán iskolából mindössze 1100-ban van óvóhely, ez pedig megnehezíti a biztonságos tanévkezdést.

  • Tornyos Kata

Február 24-én rohanta le az orosz hadsereg Ukrajnát, azóta 1297 oktatási intézményt bombáztak le, és ebből 194 teljesen megsemmisült - legalábbis a június eleji adatok alapján.

A háború miatt rendkívüli körülmények közt kezdik majd meg a diákok az új tanévet. Azokban az iskolákban, ahol az óvóhely nem elég nagy az összes diáknak, több turnusban fognak tanulni az osztályok, egyszerre csak annyian tartózkodhatnak majd az épületben, ahányan elférnek az óvóhelyen. Az intézményeknek ellenőrizniük kell, hogy mennyi idő alatt jutnak le a diákok a termekből a védett helyre, és ezt a gyerekekkel is el kell majd próbálniuk.

Kevés az óvóhely

Az iskolák mindössze 8 százaléka rendelkezik óvóhellyel – jelentette be az oktatási ombudsman. Az SOS Szülők mozgalom alapítója szerint még júniusban fel kell keresniük az illetékeseket, hogy sürgessék az óvintézkedéseket, ha azt szeretnék, hogy szeptembertől a lehető legbiztonságosabb környezetben tanulhassanak gyerekeik – olvasható a KISZó.net kárpátaljai portálon.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.