Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumból jutott be a legtöbb diák az irodalom OKTV döntőjébe, míg a nyelvtanból szervezett versenyre a veszprémi Vetési Albert Gimnáziumból. Mutatjuk az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny statisztikáit.
Az irodalom OKTV-n összesen 961 középiskolás indult, nyelvtanból pedig 405-en versenyeztek. Mindkét tantárgyból háromfordulós volt a verseny, irodalomból az első két körben egy-egy feladatsort kellett megoldani, a döntő pedig szóbeli volt, a diákok egy választott témáról - Vörösmarty Mihály lírája, Jókai Mór regényeinek világa, Tamási Áron novellái, Molière vígjátékai - kaptak kérdéseket.
Az OKTV első két fordulója nyelvtanból is írásban zajlik, azzal a különbséggel, hogy a második fordulóra itt már egy pályamunkát kell készíteni. Idén a „Szerelmi szótár”, a „Miért inkább toldalék?”, és az „Apáról fiúra...” című témákból lehetett választani. A döntő nyelvtanból is szóbeli.
Érdemes OKTV-zni, minden kategóriában a legjobban teljesítő diák helyezésétől függően 100, 50 vagy 25 pluszpontot kap az egyetemi-főiskolai felvételin.
Az Oktatási Hivatal készített egy listát azokról az iskolákról, ahonnan OKTV-döntősök kerültek ki =zárójelben az OKTV-döntősök számát nézhetitek meg)
Irodalom:
Magyar nyelv:
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.