"Kedves Szülők, álljanak mellénk" - nyílt levelet írt egy középiskolai tanár

„Nem nyertük meg a tömeget. Ezért nem sikerült változást elérnünk a minket érintő problémákkal kapcsolatban” – írja nyílt levelében egy középiskolai tanár arról, vajon miért nem lett hatása a tavaszi sztrájknak.

  • Eduline

Lakatos Máté nyílt levelét a Válasz Online hozta le. A középiskolai tanár azt írja: amíg a mindenkori kormány nem látja egyértelmű jelét annak, hogy a társadalom számára igenis fontos az oktatást, addig nem lát nagy esélyt arra, hogy tanárként változásokat tudjanak elérni.

Szerinte egy egyértelmű és megfelelő üzenetet kell megfogalmazni a szülőknek: azt kellene elmagyarázni a szülőknek és nagyszülőknek, hogy mit nyerhetnek ők, a gyerekeik és az unokáik azzal, ha mihamarabb jelentősen javul a tanárok helyzete.

„Kedves Szülők! Képzeljék el, hogy megbecsült foglalkozásuk van, és a munkahelyükön nem terhelik túl önöket rendszeresen. Napi nyolc óra után haza tudnak menni, nem kell rendszeresen hazavinni a munkájukat, és a hétvégét is azzal tölteni, hogy behozzák a túlterheltségből fakadó lemaradásukat. Ebben az esetben van erejük jót beszélgetni a gyerekeikkel, van türelmük válaszolni minden kérdésére, elmenni megnézni az edzését, részt venni a zenei fellépésén, leülni társasozni, megnézni egy jó filmet, a hétvégén kirándulni. Oda tudnak rájuk figyelni, észreveszik, ha valami gondjuk van, és nyugodtabban viselik el kamaszos lázadásaikat” – írja, hozzátéve: ezzel ugyanígy vannak a tanárok is.

„Amíg önök azért (is) dolgoznak, hogy jó körülményeket teremtsenek a gyerekeinek, addig mi azon dolgozunk, hogy kibontakoztassuk az önök gyerekeinek tehetségét. És ahogy önök is jobban helyt tudnak állni anyaként és apaként a fent leírt körülmények között, ugyanazon körülmények között mi is jobban helyt tudunk állni tanárként, aminek az igazi nyertesei az önök gyerekei” – emeli ki.

 

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.