Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
„A gyerekeim és magam életben tartására a hónap utolsó harmadában. De szívesebben gyűjtenék nyaralásra” – ilyen válasz is érkezett a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) kérdésére, hogy mire gyűjtenek a sztrájkolók. Így reagáltak az Állami Számvevőszék elemzésére, amely szerint a pedagógusok több mint 80 százalékának van megtakarítása.
„Mint tudjuk, az Állami Számvevőszék mint sajátos kutatóintézet megállapította, hogy a pedagógusok többsége megtakarításokkal rendelkezik. Oszd meg velünk, te mire gyűjtesz” – írta a Facebookon a PDSZ.
Már el is kezdtek gyűlni a fotók. Van, aki azt írja, a hónap utolsó harmadában a gyerekei és önmaga életben tartására „gyűjt”, más gyermeke terápiájára és gyógykezelésre teszi félre a pénzt.
A PDSZ az Állami Számvevőszék márciusban nyilvánosságra hozott kutatására reagált. Abban ugyanis az áll, hogy a megkérdezett 752 pedagógus 86 százalékának van megtakarítása, amit a jelentés „rendkívül jó aránynak” tart. A megtakarítással rendelkező válaszadók 75 százaléka minden hónapban félre tud tenni valamennyit, a többiek „eseti jelleggel”.
A szakszervezet szerint a felmérésből az nem derül ki, hogy a megtakarítások a pedagógusbérből származnak-e, vagy inkább a házastárs/családtag bevételéből. A bértáblát látva inkább ez utóbbi a valószínű. Azt is hozzátették, hogy 2021 őszén ők is készítettek egy felmérést a pedagógusok anyagi helyzetéről, abból az derült ki, hogy a nevelésben-oktatásban dolgozók 97 százaléka nélkülözni kényszerül, sőt súlyos a lakhatási szegénység is.
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.