Majka a sztrájkoló tanárokról: ha radikális lépésre szánnák el magukat, sikerrel járhatnának
„Az egyik legjobb gyerekkori barátom matek-testnevelés tanár, én az ő példáját látva – és okulva belőle – soha nem lennék tanár, még ha egy gyönyörűszép hivatás is” – mondta Majoros Péter, vagyis Majka a Partizán hétfőn megjelent beszélgetésében.
Eduline
Gulyás Márton többek között a pedagógussztrájkról is kérdezte a dalszövegírót-rappert, aki azt mondta, sok ismerőse végzett tanárként, volt, aki dolgozott is iskolában, de ő soha nem lenne tanár. Majoros Péter szerint ugyanaz igaz a tanárokra is, mint az ápolókra vagy a rendőrökre: nagyon nagy összeget kellene arra áldozni, hogy azok az emberek, akik tanítanak, megfelelő életkörülmények között éljenek.
Hozzátette azt is: nem érti, miért pont azok az emberek „vannak elhanyagolva”, akik ezekben a szakmákban dolgoznak. Arra a kérdésre, hogy vajon lesz-e eredménye a pedagógusok munkabeszüntetésében, azt mondta: ha a tanárok radikális lépésre szánnák el magukat, sikerrel járhatnának.
„Ha most minden tanár, aki elkezdte a tanársztrájkot, azt mondja, hogy márpedig én nem megyek be dolgozni holnap, és addig nem megyek be dolgozni, amíg nem születik erre valamilyen megoldás, arra azt mondom, hogy oké. De aztán otthon ülnek, és azt mondják, hogy a gyerekemnek hogyan adok enni, ha nem megyek be holnap? És akkor előbb-utóbb a közösségen belül, hogy figyelj, mi az Ilonkával csak bemegyünk. Akkor Ilonkával együtt bemegy már Laci bácsi, ő már szól a tesitanárnak, ő is bemegy. És azt veszed észre, hogy eltelt három-négy hónap, és mindenki visszaszivárgott az életbe” – magyarázta.
Majka szerint nagyon nagy társadalmi támogatás venné körbe a tanárokat. „Szerintem ha valamelyik részleg, valamelyik olyan szegmens drasztikus lépésre szánná el magát, meglepődnének, hogy milyen összetartás van a magyar társadalomban” – mondta.
A tanársztrájkról szóló rész a 42. perctől kezdődik:
Hat év után ismét az óvodákhoz kerülhet az iskolaérettségi döntés, az Oktatási Hivatal pedig kikerülhet az eljárásból. A 2020 óta sokat kritizált rendszer átalakításáról most elkészült a törvénytervezet, amely már a konkrét szabályokat is tartalmazza: kiderült, kik dönthetnének az iskolakezdés halasztásáról, milyen határidőket kellene betartani, és mi történne, ha a szülő és az óvodapedagógus nem értene egyet.
Kapa Mátyás Péter éppen azokkal a tanárokkal kerül munkáltatói kapcsolatba, akiknek az érdekeivel szemben korábban jogi képviseletet látott el. November 5-től Kapa Mátyás Péter vezeti a Dunakeszi Tankerületi Központot, amelyet korábban két, pedagógusok által indított jogvitában is képviselt.
Sinka Edit, a központ elnöke szerint luxus lenne továbbra is úgy jelentős forrásokat fordítani oktatásfejlesztésre, hogy nem ismerik a programok tényleges eredményességét.
Több ígéretet is kaptak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói, akiket Katz Sándor felsőoktatásért felelős államtitkár hívott egyeztetésre a minisztériumba a tanárképzés megszüntetése miatt.
Új összetételben működik tovább a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram Tanácsa, amely a fiatalokat érintő kormányzati javaslatokról is véleményt mondhat. A testületben a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mellett az Országos Diáktanács is állandó képviseletet kap.
Több, mint tizenegy éve mondja, mit kellene csinálni, és most eljött az ideje, hogy ne csak beszéljen róla, hanem tegyen is érte - mondta Pilz Olivér, akit a miskolci tankerület élére neveztek ki.
Azoknak a tanároknak, akik a 2026/2027-es tanévre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tartalmi megújító vagy gyakornoki képzését választották, ismét dönteniük kell a továbbképzésükről.