Rengeteg logopédus, gyógypedagógus és pszichológus tiltakozott a sztrájkrendelet ellen Budapesten

A Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat nyolcvan dolgozója kezdett polgári engedetlenségi akcióba kedden, százhetven kollégájuk támogatta a tiltakozástukat.

  • Eduline

Szakszolgálati pedagógusok, pszichológusok, gyógypedagógusok, logopédusok, fejlesztőpedagógusok, mozgásfejlesztők, konduktorok, valamint gyógytestnevelők, a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat tagintézményeinek 80 munkavállalója tiltakozott ma polgári engedetlenséggel

- olvasták fel nyilatkozatukat a tiltakozó pedagógusok a budapesti Rózsák terén, a szakszolgálat központjának épülete előtt. Az akcióban nyolcvanan vettek részt, százhetvenen pedig támogatták őket.

A szakszolgálatok feladata többek között a fejlődési vagy tanulási problémák diagnosztizálása, a gyerekek fejlesztése, valamint a fizikai fejlesztőprogramok - mint például a gyógytestnevelés - biztosítása. A szakszolgálatok munkáját segítik az ott dolgozó pszichológusok, konduktorok és logopédusok, így csatlakozva a közoktatáshoz. A szakszolgálatokban dolgozók is úgy gondolják, hogy a tanárhiány és az alacsony fizetések miatt veszélyben vannak a diákok ellátásának feltételei. Ha valaki nem tudja kifizetni a "magán" logopédust vagy gyógypedagógust, egyszerűen nem tud részt venni ebben az ellátásban - vélik a szakemberek.

Sokan úgy érzik, sem eszközük, sem megfelelő szakmai támogatásuk nincs a működéshez. Nagyon nehéz biztosítani a diákoknak az egyébként a törvényben meghatározott segítséget úgy, hogy nincs elegendő szakpedagógus.

"Egy mesterpedagógus EU-s viszonylatban annyit keres, mint egy takarító" - mondta el az egyik tiltakozó.

"Én egyedül maradtam a korai fejlesztés tagintézményében" - mondta az egyik tiltakozó pedagógus. Ő egyedül látja el a 0-6 éves gyerekek fejlesztését úgy, hogy az újonnan érkező, fejlesztésre szoruló gyerekeknek már alig tud helyet biztosítani, az órarendje ugyanis már tavaly novemberben betelt.

A tanárok változtatni szeretnének

Február 14-e óta tiltakoznak a tanárok a kormány sztrájkrendelete ellen azzal, hogy polgári engedetlenség keretében nem veszik fel a munkát egy-egy napra, az akciósorozat a héten is folytatódik. Az elmúlt hetekben az Eduline-hoz eljutott információk szerint több mint 240 iskolából csatlakoztak a tanárok az akcióhoz. Az engedetlenségben részt vettek a budapesti rangsorvezető gimnáziumok tanáraitól kezdve az egyházi iskolákon át olyan intézmények tanárai is, akik nem is az Emmi alá tartoznak, sőt óvodai dolgozók is kiálltak a sztrájkjogok mellett.

Hozzászólások

A sötét anyagot is kutatta az új felsőoktatási államtitkár: mit kell tudni Katz Sándorról?

Lannert Judit bejelentette, hogy Katz Sándor lesz az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium felsőoktatásért felelős államtitkára. A nemzetközileg ismert elméleti részecskefizikus az Magyar Tudományos Akadémia egyik legfiatalabban megválasztott tagja, kutatásai során pedig a sötét anyaghoz kapcsolódó elméleti kérdésekkel és a kvark-gluon plazma vizsgálatával is foglalkozott.

Mozgáskorlátozott embereknek fejlesztett videójáték-kontrollert egy magyar diák – fődíjat nyert vele egy rangos amerikai versenyen

Sokan természetesnek veszik, hogy egy videójáték elindításához csak kézbe kell venni a kontrollert. Mozgáskorlátozott emberek milliói számára azonban ez sokszor egyáltalán nem magától értetődő. Ezen változtatna Vida Ákos, aki olyan speciális, kontrollerre csatlakoztatható eszközt fejlesztett, amellyel akár egy kézzel vagy fejmozgással is lehet játszani. Találmányával az egyik legrangosabb amerikai innovációs versenyen is elindult, ahol végül a 15 ezer dolláros fődíjat is elnyerte.