Az utolsó pillanatban fellebbezett a minisztérium a hétfői pedagógussztrájk ügyében

Fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Ítélőtáblához az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A tárca többek között azt kéri, hogy a bíróság helyezze hatályon kívül az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék múlt pénteki döntését, amely jogszerűnek mondta ki a hétfői, kétórás figyelmeztető pedagógussztrájkot - derült ki a Népszava birtokába került kérelemből.

  • Eduline

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Fővárosi Törvényszék január 28-án döntött arról, hogy a január 31-re meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájk jogszerű, az iskolákban csak gyermekfelügyeletet kell szervezni.

A szakszervezetek arra kérték a minisztériumot, hogy ne akadályozzák a jogszerű sztrájk megszervezését, mondjanak le a fellebbezésről, hogy az elsőfokú végzés jogerőre emelkedhessen. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma erre nem volt hajlandó, és be is nyújtották a fellebbezést – ennek a dokumentumai kerültek most a Népszava birtokába.

Fellebbezési kérelmében a minisztérium arra kérte a Fővárosi Ítélőtáblát, hogy a szakszervezeteket “szíveskedjen” a jövőre nézve eltiltani attól, hogy jogerős bírósági határozat nélkül sztrájkolhassanak.

Az elégséges szolgáltatásokról hosszan írnak, azt részletezve, miért nem elég, ha a sztrájk időpontjában csak gyerekfelügyelet van az iskolákban, miért kellene a pedagógusoknak tanítaniuk is. Arra is kitérnek, hogy szerintük a hétfői sztrájknak pártpolitikai céljai voltak, egy korábbi szakszervezeti tájékoztató ugyanis a kék szalag viselését ajánlotta a sztrájkolóknak. A kék szalag régóta a szolidaritás jelképe a szakszervezeti mozgalmakban, ám a szakszervezet később módosította is a javaslatot, mert Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök-jelölt szintén kék szalagot visel.

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.