Felsőoktatási felvételi 2026: így számíthatjátok ki a pontjaitokat egyszerűen
Július 23-án, csütörtökön hirdetik ki a ponthatárokat az egyetemi felvételin. Mutatjuk, mire figyeljetek, és hogyan szerezhetitek meg a lehető legtöbb pontot.
Nemrég megdöbbentő nyílt levelet tett közzé a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egy pályakezdő középiskolai tanárról, aki súlyos, mindennapos megélhetési problémákkal küzd. Most újabb tanár osztotta meg tapasztalatait a Facebookon - Varga Sára a budapesti Eötvös József Gimnáziumban tanít. Posztját változtatások nélkül közöljük.
Sokáig azt gondoltam, hogy nem szeretnék a fizetésemről beszélni, mert ez magánügy, méltatlan ezt emlegetni, kínosnak érzem az egészet, és azt sem szeretném, ha sajnálkozni kezdene bárki. Utóbbit most sem szeretném, de mégis úgy érzem, hogy itt az ideje szólni a pedagógusbérekről is, hiszen ez is társadalmi probléma, hasonlóan azokhoz, amikről írni szoktam. Csak itt most én is erősen érintett vagyok. A napokban megjelent egy névtelen pályakezdő pedagógus nyílt levele (cikk kommentben), illetve szó van mindenféle béremelésekről, ezért vált ez a téma megint aktuálissá. Meg azért, mert ez a valóságom.
A negyedik tanévemben, egy osztály elballagtatása után, az úgynevezett pedagógus életpályamodellben gyakornoki szintet meghaladva jelenleg 178.193 forint a nettó fizetésem. Pontosabban a szakmai ágazati pótlékkal kiegészült fizetésem, mert az alapilletményem nagyjából 160.000 forint. A következő havi fizetésem az újabb pótlékemelés miatt 207.000 forintig emelkedik. Nem a fizetésem nő tehát, hanem a pótlékom. (Ami bármikor elvehető.) A pedagógusbéreket még mindig, most, a minimálbér emelése után is a 2014-es minimálbérhez kötik.
Minden keresettel rendelkező, vásárló, rezsit fizető ember számára világos, nagyjából mennyit kell fizetni mostanában az alapvető szükségleteink rendezésére. Én azért tudok pedagógusként dolgozni, mert a szüleimnek köszönhetően nem kell albérletet fizetnem. El sem tudom képzelni, hogy mi lenne, ha albérletben kellene élnem. Hóvégén így is kétszer meggondolom, vegyek-e gyümölcsöt… 178.193 forintból nem lehet tisztességesen megélni, az pedig fel sem merül, hogy megtakarítást halmozzak fel. És itt jönnek szembe azok az egzisztenciális szorongást okozó nagy kérdések, hogy meddig élhetek abban a lakásban, amiben jelenleg, lesz-e valaha autóm, és ha eszembe jutna családot alapítani, miből tudnék felnevelni egy gyereket. Teljesen kilátástalan anyagi helyzetet okoz, ha valaki a gyerekeket választja hivatásául. Kezdőként és 30 éve pályán lévő kolléga esetében is.
Ugyanez vonatkozik az óvodapedagógusokra, iskolapszichológusokra, karbantartókra, technikai dolgozókra, takarítókra. Az iskolában a mindennapok gördülékenységéért, a tiszta és biztonságos környezetért, a gyerekek neveléséért dolgozó emberek méltatlanul kevés pénzért dolgoznak. És el fognak fogyni. Egy földrajz-történelem szakos barátom matekot is tanít egy általános iskolában, mert nincs szaktanár. Legalább négy olyan egyetemi ismerősöm, barátom van, akivel együtt végeztünk, és már fontolgatják a pályaelhagyást, többen már nem dolgoznak tanárként. Számosan vannak, akik el sem kezdtek tanítani. Nagyon sok olyan kollégám van, aki másodállást, plusz munkát vállal azért, mert az elsődleges munkahelye nem fizeti meg. Elhivatottságból pedig (bármilyen patetikusan is hangzik ez a szó) még befagyasztott árú élelmiszert sem lehet venni. És az elhivatottság is meg fog kopni előbb-utóbb, mert az anyagiak mellett rengeteg másik sebből is vérzik az oktatási rendszer.
Többször hallottam már, hogy nem muszáj ebben a szakmában dolgozni. Ez így van, felállhatnék én is. (Más kérdés, hogy nem akkor vagyok-e magam és a társadalom számára is a leghasznosabb, ha olyan munkát végzek, amiben motivált vagyok.) Olyat viszont még soha nem hallottam senkitől, hogy az ő gyerekének nincs szüksége tanárra (orvosra/szociális segítőre/rendőrre/pszichológusra stb). Ha pedig tényleg fontosak ezek a szakmák társadalmi szempontból, akkor fontosnak gondolom kihangosítani a szakmám problémáit is. Ugyanúgy, mint más problémákat. Hogy minél többen tudjanak róla, hogy egyszer talán legyen esély a változásra, hogy ne legyen csend.
