Tarolt az egyik nemzetközi verseny válogatóján a Fazekas-gimnázium diákja

Maximális pontszámot ért el a budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium diákja egy nemzetközi informatikai versenyen.

  • Eduline

„A Neumann Társaság tehetséggondozási programjában résztvevő magyar diákok is lehetőséget kapnak rá, hogy szerepeljenek az Oroszország high-tech városában és egyetemén, Innopolisban tartandó, februári versenyen. Az Innopolis Open online válogatóversenyein meglepően jó eredmény született, egy példátlan sikerhez is gratulálhatunk” – írja oldalán a Neumann Társaság.

Az első fordulóban három magyar diák vett részt, akik közül Czanik Pál a 251. helyen végzett a több ezer diákból álló mezőnyben, így meghívást kapott a február 19-20-i versenyre.

A második versenynapon tíz magyar diák indult, közülük öten részt vehetnek a versenyen: Németh Márton, Czanik Pál, Máté Lőrinc, Nádor Benedek és Viczián András.

„Közülük Németh Márton maximális 500 ponttal abszolút első helyezést ért el, holtversenyben egy moszkvai diákkal. Ilyen magyar eredményre még nem volt példa az orosz szervezésű – a világ minden nemzete számára nyitott, de azért dominánsan orosz mezőnyű – versenyen” – emelik ki. Németh Márton idén ezüstérmet szerzett a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián is.

Hozzászólások

Demonstrációra készülnek a kulturális dolgozók: a pedagógusokéhoz igazodó bérezést szeretnének

Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.

MOE: Nem nulladik osztályra, hanem rugalmasabb iskolára van szükség

„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.