Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Tartson ismét 18 éves korig a tankötelezettség, jelentősen emeljék a tanárok, tanítók, óvónők fizetését, a modellváltó egyetemek kerüljenek vissza az államhoz, vagy legalább a kuratóriumokban cseréljék le a politikusokat egyetemi emberekre - ezeket tartják a legsürgetőbb feladatoknak az Eduline olvasói, akiket néhány napja arra kértünk, mondják el véleményüket azokról az oktatási kérdésekről, amelyek az elmúlt években újra és újra felbukkantak, és a választásra készülő pártok programjaiban is szerepelnek. Itt-ott érdekes válaszok születtek.
Legyen újra 18 év a tankötelezettségi korhatár, dolgozzák át a tanterveket, adjanak nagyobb szakmai szabadságot a tanároknak, változzon az állami iskolák fenntartói rendszere, kapjanak magasabb bért a pedagógusok – többek között ilyen oktatási javaslatok szerepelnek az ellenzéki pártok programjaiban. Kíváncsiak voltunk, mit gondolnak ezekről a kérdésekről az Eduline olvasói, változtatnának-e például a kötelező olvasmányok listáján, a mindennapos testnevelésen vagy az iskolakezdés időpontján.
Kérdőívünket november 17-e és 25-e között több mint ötezren töltötték ki, a legkülönfélébb válaszokat adva az oktatás égető kérdéseire. A kutatás természetesen nem reprezentatív. Lássuk, min változtatnának az olvasóink.
Iskolák és egyetemek: maradjon vagy menjen?
Már az első kérdésre adott válaszok meglepetést okoztak, a tankötelezettség felső korhatárának 16 évre csökkentése ugyanis komoly szakmai tiltakozást váltott ki néhány évvel ezelőtt – nem véletlen, hogy gyakorlatilag az összes ellenzéki párt programjában az első oktatásügyi beavatkozások között szerepel a tankötelezettségi korhatár megváltoztatása. Ehhez képest az Eduline olvasói megosztottak: bár a legtöbben visszaállítanák a régi szabályt, 32 százalék szerint nem lehet egységesen kezelni az iskolakötelezettséget, hiszen a szakképző iskolások a képzés lerövidítése miatt (korábban négyévesek voltak a szakiskolák, a szakképzés átalakítása után már csak hároméves képzést nyújtanak) már 16-17 évesen szakmát szerezhetnek. A kérdőívet kitöltők negyede elégedett a 16 éves korig tartó tankötelezettséggel, és egyáltalán nem változtatna az előírásokon.
Mi legyen a „modellváltó”, vagyis az elmúlt egy-két évben alapítványi fenntartásba került egyetemekkel? – ezt a kérdést is feltettük az Eduline olvasóinak, miután idén nyáron minden korábbinál több felsőoktatási intézmény vált alapítványivá, az egész országban már csak öt állami egyetem és egy főiskola van. A legtöbb olvasónk a fenntartón nem, sokkal inkább a kuratóriumok összetételén változtatna, számos alapítványi egyetem irányító testületébe ugyanis kormánytagok és kormányközeli üzletemberek is bekerültek. A válaszadók 28 százaléka szerint újra állami fenntartásba kellene venni ezeket az intézményeket, minden negyedik kitöltőt pedig nem igazán érdekli a fenntartó, ha az adott egyetem állami ösztöndíjas képzéseket is hirdet.
Az általános és középiskolák fenntartójáról szóló kérdésre már egységesebb válaszok érkeztek, a többség azt szeretné, ha az iskolák visszakerülnének a tankerületi központoktól az önkormányzatokhoz, ehhez pedig állami segítséget is adnának. A válaszadók negyede hagyná az iskolákat a tankerületeknél, de a jelenleginél sokkal nagyobb önállóságot adna nekik, 7 százalék szerint jó helyen vannak az intézmények az államnál, 14 százalék pedig – meglepően sokan – bizonytalan a témában.
Tanári fizetések? Emelni kell
Abban viszont – úgy tűnik – nagy az egyetértés, hogy a tanári béreken változtatni kell. Tízből hat Eduline-olvasó támogatja a szakszervezetek javaslatát, amelynek lényege, hogy a béreket ismét az aktuális minimálbér alapján kell számolni, nem pedig a fix, évek óta változatlan (101 500 forintos) vetítési összeg alapján. A fizetésemelés ekkor lenne igazán jelentős, jövőre ugyanis már 200 ezer forint lesz a minimálbér, vagyis némi számolgatás után kiderül, hogy a legtöbb tanár havi 200-300 ezer forintot nyerne a változtatással.
A válaszadók 34 százaléka ennél valamivel szolidabb javaslattal állt elő, és legalább 30 százalékkal emelné a pedagógusok bérét, 6 százaléka teljesítményarányos bérezést vezetne be, és mindössze a válaszadók egy százaléka írta azt, hogy nem változtatna a tanári fizetéseken – amelyek egyébként nemzetközi összehasonlításban is alacsonyak.
Tanterv, kötelező olvasmány, mindennapos testnevelés
Az iskolai tantervekkel sem mindenki elégedett. Abban nagyjából egyetértenek olvasóink, hogy változtatni kell, de más-más pontokon nyúlnának bele a rendszerbe. A válaszadók 30 százaléka nagyobb szabadságot adna a tanároknak és az iskoláknak, és a kötelező tartalmakat szorítaná vissza, 27 százalék az egész Nemzeti alaptantervet újraírná, de csak széles körű egyeztetések után. Meglepően sokan változtatnának a tantárgyak választékán is, nagyobb szabadságot adva a középiskolásoknak, és alig vannak olyanok, akik nem módosítanának a jelenlegi tanterveken.
A kötelező olvasmányok listája is örök vitatéma, abban azonban az Eduline olvasóinak többsége egyetért, hogy változtatni kellene a művek és szerzők listáján – sőt a legtöbben minimálisra szűkítenék a kötelezők listáját, és inkább a tanárokra és a diákokra bíznák, mit vesznek be az irodalomórák törzsanyagába. Sokan szeretnének több kortárs irodalmat, és sokan tartanák fontosnak az erről szóló szakmai egyeztetéseket is.
A mindennapos testnevelésről – kis túlzással – mindenki mást gondol. A válaszadók harmada meghagyná a heti öt testnevelésórát, de egyet-kettőt kiváltana úszással, tánccal vagy más, szabadon választott mozgásformával. Majdnem ugyanennyien gondolják úgy, hogy a diákok így is túlterheltek, ezért érdemes lenne visszatérni a heti 2-3 testnevelésórához, mások pedig csak akkor tennék kötelezővé a napi mozgást, ha minden iskolában lenne megfelelő számú tornaterem. A kérdőívet kitöltők 12 százaléka szerint viszont mindenképpen maradnia kellene a mindennapos testnevelésnek, így legalább garantáltan mozognak valamennyit a tizenévesek.
A bónuszkérdés: mikor kezdődjön a tanítás?
A 9 órai iskolakezdés vissza-visszatérő téma, az ADOM Diákmozgalom néhány hónappal ezelőtt többek között olyan javaslatokat tett közzé, mint a pedagógusbérek növelése, az önálló oktatási minisztérium létrehozása és a középiskolások 9 órai iskolakezdése. Utóbbiról a diákszervezet azt írta, hogy tudományosan bizonyítható, hogy a későbbi kezdéssel fokozható a diákok koncentrációja, aktivitása, ráadásul a buszok, villamosok sem lennének annyira zsúfoltak reggelente. A döntést azonban a helyi iskolai közösségekre – a tantestületre, a diákönkormányzatra – bíznák. Karácsony Gergely főpolgármester már tavaly csúsztatott kezdést javasolt a középiskoláknak, főként a járvány és a reggeli csúcsforgalom miatt. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma nem sokkal később azt közölte: erről már most maguk az iskolák döntenek.
Meglepő, de az Eduline-olvasók 37 százaléka arra szavaz, hogy maradjon a 8 órai iskolakezdés, 20 százalék a 9 órára, 12 százalék a fél 9-re szavazott. Minden harmadik olvasónk az iskolai közösségekre bízná a dolgot.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).