Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Az év végére vagy 2022 elejére az 5-11 évesek is megkaphatják majd a koronavírus elleni oltást, tavaszra pedig várhatóan az öt év alattiak oltási vizsgálatainak is meglesznek az eredményei – mondta Havasi Katalin, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke.
A koronavírus-járvány negyedik hulláma alatt a gyerekek is nagyobb számban fognak megbetegedni, ezért óriási a szülők felelőssége – tette hozzá a Magyar Nemzetnek. Havasi Katalin azt mondta, bár a gyerekek többsége gyorsan, kórházi ellátás nélkül gyógyul fel a betegségből, a számuk hétről hétre emelkedik a fertőzőosztályokon.
Többségüknek enyhék a tünetei, főként hasmenéssel, fejfájással, hányingerrel, hasfájással és gyengeséggel küzdenek, és csak ezt követően említhető meg a köhögés és a nátha, ami ebben az időszakban bármilyen felső légúti megbetegedés tünete lehet – magyarázta.
A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke azt is hozzátette: néhány héttel vagy hónappal a betegség átvészelése után – függetlenül attól, hogy a gyereknek enyhe vagy súlyos akut tünetei voltak – sokszervi gyulladás alakulhat ki, ami az amerikai statisztikák szerint a delta variáns után gyakrabban fordul elő. Bár ez a fertőzés idehaza legfeljebb néhány tucat gyermeket érint, nagyon súlyos tünetekkel jár.
Havasi Katalin szerint komoly kockázatot jelenthet a még oltatlan gyerekekre, ha a családtagjaik nincsenek beoltva, a szakember szerint kutatások bizonyítják, hogy ha az egész család védettséget szerzett, sokkal nagyobb az esélye annak is, hogy a gyerek nem fog megbetegedni.
A 18 éven alattiaknál még nincs szakmai állásfoglalás a harmadik oltásról – tette hozzá.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).