Elindult a középiskolai felvételi: ilyenek lesznek a 2022-es pontszámítási szabályok

Be lehet-e jutni valamelyik gimnáziumba a központi felvételi nélkül? Milyen tantárgyakat vesznek figyelembe a hozott pontok számításakor? Összefoglaltuk a középiskolai felvételi legfontosabb pontszámítási szabályait.

  • Csik Veronika

Az iskolák múlt héten közzétették a 2022-es felvételire vonatkozó tájékoztatójukat, amiben az induló osztályok mellett a felvételi szabályokat is megtaláljátok. Bár az iskolák maguk dönthetnek a szabályok egy részéről, a központi szabályok alapján középiskolák a jelentkezőket háromféle szempontrendszer alapján rangsorolhatják:

  • vagy kizárólag az általános iskolai tanulmányi eredményeket veszik figyelembe,
  • vagy az általános iskolai jegyeket és a központi írásbeli felvételin szerzett pontszámot,
  • vagy a jegyeket, az írásbeli és a szóbeli felvételi eredményét.

A központi írásbeli felvételit csak a gimnáziumok és a technikumok tehetik kötelezővé, de közel sem mindegyik intézmény dönt így.

1. Tanulmányi eredmények

Tanulmányi eredmények alatt kizárólag az általános iskolai bizonyítványban, félévi értesítőben szereplő osztályzatokat kell érteni. Tehát nem számít a nyelvvizsga, a tanulmányi versenyen, a sportversenyen elért eredmény.

Az, hogy milyen tantárgyakból nézik a jegyeket, nem egységes - minden részletszabályról maguk az iskolák döntenek. A tanulmányi eredmények számításakor a jelentkezés tanévének félévi eredményeit is figyelembe lehet venni, a magatartás és a szorgalom kivételével.

2. Ha van írásbeli (és szóbeli) vizsga is, mi számít?

A középiskolák maguk döntik el, kötelezővé teszik-e a központi írásbeli felvételit - ha így döntenek, az ott megszerzett eredmény a maximális felvételi összpontszám legalább 50 százalékát meghatározza. A gimnáziumok és technikumok arról is dönthetnek, hogy mindkét tárgyból (vagyis magyar nyelvből és matematikából) vagy csak az egyikből teszik kötelezővé a felvételi vizsgát.

Az is előfordulhat, hogy az egyik tantárgyból elért eredményeket nagyobb súllyal számítják be, mint a másik tárgyból szerzett pontokat. Ha szóbelizni is kell, mert az adott középiskola ezt előírja, a szóbeli felvételi eredménye maximum a felvételi összpontszám 25 százalékát határozhatja meg.

A középiskolai felvételi a tájékozatók nyilvánosságra hozásával elindult, a legfontosabb dátumokat itt nézhetitek meg. Bizonytalanok vagytok a választásban? A HVG idén is elkészítette Középiskolai Rangsorát, amiben nemcsak az ország száz legjobb gimnáziumának rangsorát találjátok meg, hanem rengeteg információt a vezető középiskolákról – oktatott nyelvek, szakkörök, fakultációk, külföldi tanulmányi utak –, amelyek segíthetnek a választásban. A legjobb gimnáziumokat itt, a vidéki topgimiket pedig itt nézhetitek meg.

Hozzászólások

Könnyebb bejutás, ösztöndíj, nagyobb lemaradás: így kerül a hátrányos helyzetű diákok 89 százaléka a szakképzésbe

Tízből kilenc hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű diák szakképzésben, vagyis technikumban, szakgimnáziumban vagy szakképző iskolában tanul. Közülük valamivel többen járnak szakképző iskolába, ahol három év alatt szerezhetnek szakmát. Az ösztöndíjak és az egyszerűbb bejutás vonzóvá tehetik ezeket a képzéseket, miközben a 2025-ös PISA-mérés szerint a szakképző iskolákban tanuló 15 évesek jelentős része súlyos kompetenciahiánnyal küzd.

Először mértek számítógépes problémamegoldást a PISA-n: mit tud valójában egy jól teljesítő 15 éves?

A PISA 2025-ben először mérte a 15 évesek számítógépes problémamegoldását. A diákoknak többek között adatokat kellett elemezniük, kísérletezniük, valamint számítógépes produktumokat létrehozniuk és javítaniuk. A magyar tanulók ezen az új területen valamivel az OECD-átlag alatt teljesítettek, az egyes iskolatípusok között pedig hatalmas különbségek vannak.

@eduline.hu Mehringer Marci megosztotta a véleményét, tapasztalatait az oktatásról @Mehringer #mehringer #eduline #magyar #fy #magyartiktok ♬ eredeti hang - eduline.hu

Lépjünk ki a tesztmánia bűvköréből: a három lépés, amivel a tanárok megváltoztathatják a világot

Négyévente, amikor nyilvánosságra hozzák a PISA-tesztek legújabb eredményeit, menetrendszerűen beindul a reflexszerű szirénahang. Politikusok, szakértők és a sajtó képviselői egymást túlkiabálva vonják le az „elkerülhetetlen" következtetéseket: szigorítani kell, következetesebbnek kell lenni, több tananyagot kell lenyomni a gyerekek torkán, s több időt kell az iskolapadban kötelező feladatokkal tölteniük. Mindezt úgy tálalják, mintha a PISA-teszt valóban bármi lényegeset megmutatna arról, mi történik az iskolában, vagy hogy mi is az a tanulás valójában. Vélemény.