Romániában fizetett szabadságra mehetnek azok a szülők, akiknek gyereke távoktatásban tanul

Az országban fizetett szabadnapokat igényelhet a szülők egyike, ha 12 év alatti gyermeke a járvány miatt távoktatásra kényszerül.

  • Eduline/MTI

Az erről múlt héten elfogadott sürgősségi kormányrendelet alkalmazásához szükséges - miniszteri rendeletben utólag pontosított - tudnivalókat hétfőn ismertették a román lapok, írja az MTI.

A múlt héten elfogadott sürgősségi rendelet szerint a 12 év alatti, iskolába vagy óvodába járó gyermek (vagy a 26 évnél nem idősebb, állami gondozásban lévő fogyatékkal élő fiatal) esetében ha távoktatást rendelnek el, ezidő alatt jogosult a szülők egyike fizetett szabadnapokra, amennyiben a szülők egyike sincs szabadságon, vagy a munkakörük nem teszi lehetővé, hogy otthonról dolgozzanak.

A gyermekkel otthon maradó szülő a fizetése 75 százalékára, de az átlagbér 75 százalékát nem meghaladó "táppénzre" jogosult, amit az állami költségvetésből utólag (30 napon belül) térít meg a megyei foglalkoztatási ügynökség a munkáltatónak. Azokat a cégeket, amelyek megtagadják ezt a jogot a munkavállalótól, csütörtöktől kezdve alkalmazottanként 1000 lejtől (72 ezer forint) 2000 lejig terjedő összegre is megbírságolhatják.

Romániában a kormány korábban úgy döntött, hogy az iskolák a fertőzési rátától függetlenül nyitva maradhatnak mindaddig, amíg az osztályokban meg nem jelenik a fertőzés. Az országban azonban a járvány minden korábbinál több megbetegedést okozó negyedik hulláma miatt már több mint 11 ezer osztályban költöztették át a netre az oktatást, miután csaknem 13 ezer diák és több mint 4300 tanár fertőződött meg.

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.