Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Hét magyar egyetem került be a most megjelent US News Best Global Universities 2021-es világrangsorába, véget ért a középiskolai felvételi és az egyetemi felvételi jelentkezési időszaka is és 2023-tól változnak az érettségik. Összeszedtük a hét legfontosabb oktatási híreit a közoktatásból és a felsőoktatásból.
Az új magyarérettségi az "irodalomtanítás 1978 előtti állapotához való visszatérés"
Megjelent a Magyar Közlönyben, hogyan néznek majd ki az új érettségi vizsgák 2023-tól, annak ellenére, hogy a minisztérium azt nyilatkozta: a részletes vizsgakövetelmények tavasszal, további egyeztetések után lesznek elérhetőek.
Középiskolai felvételi tudnivalók: a szóbelitől a sorrendmódosításig
A középiskolai felvételiben is véget ért a jelentkezési időszak. Február 19-ig lehetett beadni a jelentkezést a középiskolákba, de ezzel még nincs vége az idei felvételi eljárásnak. Mutatjuk, mire kell még számítanotok a következő hetekben, hónapokban.
Február 23-án kezdődik a középiskolai felvételi szóbeli része, amely egészen március 12-ig fog tartani. Néhány intézmény már azt is közzétette, hány ponttól hívják be a szóbelire a jelentkezőket. Van, ahol rendhagyó módon a Zoomon tartják a szóbeli felvételit, míg más gimnáziumok úgy döntöttek, a járványhelyzet miatt idén egyáltalán nem szerveznek elbeszélgetést, helyette portfóliót kérnek a jelentkezőktől. A középiskoláknak most először kell „covid-biztos” megoldásokat találniuk a felvételire: tavaly éppen azon a napon értek a véget a szóbelik, amikor a járvány miatt elrendelték az iskolák bezárását.
Megjelent az új egyetemi világrangsor: négy magyar a legjobb 1000 között
Hét magyar egyetem került be a most megjelent US News Best Global Universities 2021-es világrangsorába. A legjobb részeredményt a Semmelweis Egyetem érte el: 87. lett.
Friss adatok: drasztikusan visszaesett a brit egyetemekre felvételiző magyar diákok száma
58 százalékkal esett vissza a brit egyetemekre jelentkező magyar diákok száma – közölte a külföldi továbbtanulásra felkészítő kurzusokat is indító Engame Akadémia az Eduline-nal. A csökkenés oka, hogy a Brexit miatt az Európai Unióból érkező elsőévesek szeptembertől nem vehetik fel a brit diákhitelt, és elveszítik a tandíjkedvezményt is. Az Egyesült Királyság ráadásul az Erasmus-programból is kilép.
Hiába van tandíj és többfordulós felvételi, egyre többen jelentkeznek a budapesti magániskolákba
Többszörös túljelentkezéssel, havi 100-200 ezer forint körüli tandíjjal és többkörös felvételivel kell számolniuk azoknak a szülőknek, akik az állami általános iskolák helyett valamelyik budapesti magániskolába szeretnék beíratni a gyerekeiket. Mégis egyre többen döntenek így – nem véletlen, hogy az elmúlt két-három évben több ilyen intézmény kezdte meg működését Budapesten és környékén. A teljes cikket itt olvashatjátok el.
Az SZFE oktatói 101 nap után befejezik a sztrájkot
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) oktatói a Freeszfe Sztrájktévében jelentették be a döntést. Mindeközben az egyetemen közel hússzor annyian passziváltatták a félévüket, mint 2018-ban.
Az iskolaérettségi törvény visszavonását követeli a Szülői Hang
Nemrég az Alapvető Jogok Biztosa is vizsgálatot indított az iskolaérettségik 2020-ban hatályba lépett új rendszerével kapcsolatban és több ponton jogszerűtlennek találta azt.
"Ezért fogom elhagyni a pedagóguspályát"
Eddig több mint 40 ezren látták azt a videót, amelyben egy tanító beszél őszintén arról, milyen igazából pedagógusnak lenni.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.