Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
4 év 3 hónap börtönbüntetést és 5 év közügyektől való eltiltást kaphat az a férfi, aki egy budapesti iskola igazgatóhelyetteseként szexuálisan közeledett több diákja felé.
A Fővárosi Törvényszék szerdai közleménye szerint a férfi 2012 júniusa és 2017 januárja között a felügyelete alatt álló, vele szemben kiszolgáltatott helyzetben lévő diákokkal a tanár-diák kapcsolaton túlmenő bizalmi viszonyt alakított ki: tekintélyét felhasználva törekedett arra, hogy a kiskorú fiúkkal szexuális kapcsolatot létesítsen. Ennek érdekében hosszabb időn keresztül szexuális tartalmú üzeneteket küldött nekik.
A másodfokú bíróság az egyik diák esetében - annak nagykorúsága miatt - hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet, és emiatt a férfival szemben indult eljárást megszüntette. Ilyen esetben ugyanis - ha valaki már betöltötte a 18. életévét - neki kellett volna kezdeményezni az eljárást, az említett diák azonban sem a jogszabály alapján nyitva álló határidőben, sem azt követően az eljárás során nem tett magánindítványt, ami már nem pótolható.
Ugyanakkor az elsőfokon meghatározott öt év helyett a Fővárosi Törvényszék véglegesen eltiltotta az egykori igazgatóhelyettest minden, 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől. A törvényszék továbbá az esetek közül egyet minősített bűntettnek, mert a sértett vallomása és a szakértői vélemény alapján kétséget kizáróan ez a bűncselekmény volt megállapítható.
Az ítélet nem jogerős, mert a férfi és védője fellebbezett az enyhítésért, így az eljárás harmadfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik.
Ha úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Amennyiben másvalakiért aggódsz, ezt az oldalt érdemes megnézned.
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).