Ezer forint jutalmat kaptak a veszprémi tanárok

A Veszprémi Tankerület pedagógusnap alkalmából ezer forinttal jutalmazta a tanárokat, melyet zsebnaptár formájában tehettek zsebre.

  • Eduline

Fejenként kerek ezer forinttal honorálta pedagógusai egy jelentősebb csoportját a Veszprémi Tankerület pedagógusnap alkalmából. A jutalmat ők naptár formájában vághatták zsebre. Máshol naptárt se kaptak a Klebelsberg Központtól - olvasható a Magyar Narancs oldalán.

Az egyik középiskola hatvanfős tantestületében a jutalom összege így elérte a 60 ezer forintot. Az intézményvezető úgy döntött, hogy ezen a pénzösszegen zsebnaptárakat vesz a tanároknak, hiszen ez egy nélkülözhetetlen eszköz. A naptár mellé járt az emberi erőforrások miniszterének levele is, melyben megköszönte fáradhatatlan munkájukat, amint példaképként állnak a gyerekek előtt, kudarcból előnyt kovácsolnak és kiállnak magukért, ez pedig külön megbecsülést érdemel.

„Egy jó pedagógus nem csak tanár, hanem példakép, barát, pszichológus is, aki megmutatja gyermekeinknek, hogyan kell kiállniuk önmagukért, küzdeni másokért és a kudarcokból előnyt kovácsolni. Önök tehát nem szakmát, hanem hivatást választottak. Fáradozásaik éppen ezért különös megbecsülést érdemelnek… Köszönöm Önöknek, hogy a koronavírus-járvány idején kitartóan, alázattal teljesítik küldetésüket a magyar oktatásért, a magyar ifjúságért” – írta Kásler Miklós.

A lap megkereste a Klebelsberg Központot és megkérdezte, hogy melyik tankerületekben fejezték ki elismerésüket anyagilag is a tanároknak, de tíz nap alatt nem érkezett válasz.

Sokkal kevesebb állami tankönyvet rendeltek az iskolák

Az új Nemzeti alaptanterv nagyban befolyásolta az állami tankönyvek rendelését is. Látványos a csökkenés.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

„Mindent megtettünk a konkrét fenyegetésen kívül” – A Trefort igazgatója fideszes politikusoktól kért segítséget a tanári engedetlenség idején 2022-ben

Az Eduline-hez került levelezés szerint a 2022-es pedagógus polgári engedetlenségi akciók előtt az ELTE Trefort Ágoston Gimnázium igazgatója, Csapodi Zoltán fideszes politikusokhoz fordult segítségért. Az e-mailek alapján az igazgató arról számolt be, hogy kollégáival igyekeztek lebeszélni a tanárokat a tiltakozásról, és még sajtómegjelenésekkel is próbálták mérsékelni a helyzetet. Csapodi elismerte a levelek hitelességét, ugyanakkor azt mondta, nem politikai kapcsolatai, hanem a tanárhiány és a diákok jövője miatti aggodalom vezette.

„Nem varázsütésre lesz kevesebb teher a tanárokon és a diákokon” – Törley Katalin szerint ehhez új NAT kell

Hiába ígér változásokat az új oktatási miniszter, a tanárok és a diákok terheinek érdemi csökkentése nem történhet meg egyik napról a másikra – erről beszélt Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom képviselője az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Szerinte a valódi változások előfeltétele egy új Nemzeti alaptanterv kidolgozása.

Egy lépéssel közelebb az Erasmus és a Horizont-programokhoz: benyújtották a kekva-rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatot

Újabb lépést tett a kormány annak érdekében, hogy a magyar egyetemek visszakerüljenek az Erasmus+ és a Horizont Európa programokba. A kedden benyújtott törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi formájában működő alapítványi fenntartói rendszert, és a kabinet szerint megnyithatja az utat a több mint 2 milliárd eurónyi uniós felsőoktatási forrás előtt.

Megfélemlítés, lekezelés, tömeges bukások: évek óta nyilvánvalóak a problémák az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján

Néhány mondat után bukás, pluszban három tétel, ha valaki kimegy a mosdóba, flegma kérdések és gúnyolódás a hallgatókkal - ilyen és ehhez hasonló esetek történtek idén és az elmúlt években az ELTE ÁJK polgári jogi záróvizsgáján két tanárnál. A végzős diákok csoportja kezdeményezte, hogy az egyetemi vezetés foglalkozzon a panaszokkal. A dékán szerint a polgári jogi záróvizsga nehéz, de arra nyitott, hogy HÖK-delegáltak megfigyelőként részt vegyenek rajta.

Aránytalanul stresszesek és pillanatnyi teljesítményt mérnek az iskolai felvételik Pilz Olivér szerint

Egyetlen vizsgaeredmény évekre befolyásolhatja a diákok továbbtanulási lehetőségeit, miközben a felkészülés és a számonkérés jelentős terhet ró a családokra is Pilz Olivér szerint. A Tanítanék Mozgalom alapítója szerint a jelenlegi érettségi és felvételi rendszer nemcsak túlzott stresszt okoz, de a társadalmi különbségeket is erősíti.