Bruttó 300 ezer forint alatt is lehet az átlagjövedelem: ezekkel az alapszakos diplomákkal keresnek a legkevesebbet
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az új történelemkönyveket ért kritikát A tanú című film híres jelenetével is szemléltette, ahol az „ítélet” már előbb készen volt, mint maga a „per”.
Szerinte teljes mértékig figyelmen kívül hagyják az átdolgozott kötetek modernitását és valódi erényeit, így teljesen egyoldalúak – írta az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára a Facebook-oldalán. Mindezt az új Nemzeti alaptantervnek megfelelően átdolgozott, állami kiadású történelemkönyvekről szóló kritikákra reagálva mondta.
Rétvári Bence úgy fogalmazott „mint az előre várható volt, az átdolgozott történelemtankönyveket nem sokkal megjelenésük után durva, politikai alapú, a szakmai érveket nélkülöző, szemlélet- és ízlésbeli (tehát nem szakmai és tényszerű) támadás érte több médium felületein”. Az államtitkár szerint a kritikák megalapozatlanságát jól jelzi, hogy a tankönyvekből még egyetlen tanár egyetlen órát sem tartott.
Szerinte „valójában a tankönyv (és a tanterv) alkotói igen bátor lépéseket tettek”, és azzal, hogy ki mertek hagyni hagyományosan megszokott témákat is, a kötetek 50-60 oldallal – 20-30 százalékkal – rövidebbek lettek.
Nem tanulnak az őskorról az általános iskolások szeptembertől
Az új Nemzeti alaptantervhez készült általános iskolai törikönyvből kimaradt az őskor és Hammurapi törvénykönyve is. Helyette viszont magyar őstörténetet tanulnak majd a diákok.
Minderre reagálva a korábban kritikát fogalmazó Történelemtanárok Egylete (TTE) is kiadott egy közleményt, melyben hangsúlyozták, hogy állásfoglalásában kizárólag történész- és pedagógiai szakmai érveket fogalmazott meg.
A TTE véleményét összefoglalók gyakorló történelemtanárok és tankönyvszerzők, ezért - bár ezt furcsállja Rétvári Bence - az új tankönyvekről annak tanítási tapasztalata előtt is érdemi véleményt tudnak formálni - közölték.
A szakmai szempontok szerint érvelő történelemtanárok véleménye mindenképp megfontolásra érdemes, ezért a szakmai érvek ütköztetésére nyilvános vitára hívják ki a tankönyv készítőit.
A szaktanárok szerint komoly gondok vannak az új tankönyvekkel
Az irodalomkönyvek gyerek-, nyelv- és 21.század ellenesek és megúszásra játszanak, a történelemkönyvek pedig zanzásított verziók és nincs bennük kevesebb tananyag, csupán kevesebb oldalba sűrítették az eddigit - a szaktanárok szerint vannak gondok az új tankönyvekkel.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A tízes rangsorban több hasonló területhez tartozó alapképzés is szerepel, de akad köztük olyan szak is, amely elsőre meglepő lehet.
A Szegedi Törvényszék megsemmisítette a kormányhivatal elutasító határozatát, amely megakadályozta, hogy alapítványi fenntartásban induljon újra a 2024-ben bezárt intézmény. Az iskola a tervek szerint a 2027/2028-as tanévben nyithatja meg ismét a kapuit.
Akár 30 év tapasztalattal is csak bruttó 460 ezer forintot keresnek a kulturális dolgozók a szakszervezet szerint. A Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a pedagógusbérekhez igazodó bérrendezést követel, ezért a Tisza-frakció valamennyi országgyűlési képviselőjének levelet küldött. A szervezet október 19-én demonstrációt is tart Budapesten.
A szervezet szerint a döntés a polgári engedetlenség miatt kirúgott tanárok folyamatban lévő pereiben is fontos szerepet játszhat.
„Nem egy nulladik évfolyamra van szükség, hanem az első osztályt kellene módszertanilag és szemléletében máshogy elkezdeni” – reagált a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) a Nemzeti Pedagógus Kar legújabb javaslatára. A szervezet szerint a nulladik osztály bevezetése gyakorlatilag irreális elképzelés, amely ahelyett, hogy megoldaná a problémát, csupán elfedné az iskolarendszer merevségéből fakadó hiányosságokat.
Ne kisiskolásokat várjanak a tanítók az első osztályba, hanem az iskola alkalmazkodjon jobban a hat-hét éves gyerekek életkori sajátosságaihoz – többek között ezt javasolja a Nemzeti Pedagógus Kar óvodai szakmai munkacsoportja. Szerintük az általános iskola első két évének, de legalább az első osztálynak a játékos átmenetről kellene szólnia.
Átfogó, életkornak megfelelő szexuális nevelést javasol az Európa Tanács mind a 46 tagállamában. A szervezet szerint a gyerekeknek nemcsak biológiai ismeretekre van szükségük, hanem arra is, hogy felismerjék a bántalmazást, tisztában legyenek a saját határaikkal, és tudják, mikor és hogyan kérhetnek segítséget.
Az elkövető egy 17 éves fiú, aki tettét azzal indokolta, hogy az iskolába járó fiatalok korábban gúnyolták őt, ezért haragudott rájuk.
Fendler Judit több olyan esetet is felidézett, amikor állítása szerint kormányközeli vállalkozók és fideszes politikusok próbálták befolyásolni az egyetem beszerzéseit.
Nem mindegy, mikor fejeztétek be a tanulmányaitokat, és az sem, hogy utána továbbtanultok vagy munkába álltok.
A korai szelekció megszüntetését, a tankötelezettség 18 évre történő visszaemelését és 10-12 évfolyamos egységes iskolák létrehozását javasolja a Civil Közoktatási Platform (CKP).