Mutatjuk, mikor tartanak nyílt napokat a TOP 20-as gimnáziumok
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
A francia egészségügyi hatóságok nemrég közölték, hogy bezártak két párizsi általános iskolát elővigyázatosságból.
Kedden a párizsi 12. kerületben található, 180 tanulót fogadó Lamoriciere iskolát "elővigyázatosságból" zárták, miután három Covid-19 fertőzéses esetet találtak. Azt viszont nem hozták nyilvánosságra, hogy gyerekek vagy pedig tanárok koronavírus-tesztje bizonyult pozitívnak. A hatóságok szerint miután a három esetet június eleje és hétfő között tárták fel, nincs szó járványgócról. A bezárás addig van érvényben, amíg az egészségügyi vizsgálatok le nem zárulnak, és a hatóságok nem döntenek a további szükséges intézkedésekről.
Egy másik általános iskolát, a 4. kerültben található Renard-t szerda délelőtt zárták be, miután a kétszáz tanulót fogadó intézményben egy fertőzöttet találtak. Az iskola nem nyit meg július 7. előtt.
A regionális hatóságok szerint nem tudni több olyan iskoláról a párizsi régióban, ahol kimutatták a Covid-19 fertőzést.
Van, ahol klasszikus tantermi oktatással indul a következő tanév?
Egészen múlt hétig úgy nézett ki, hogy a következő tanévben sem nyithatnak ki teljesen az iskolák, nem állhat vissza a hagyományos oktatás Skóciában. Most viszont a bíztató járványügyi adatok miatt, új terven dolgoznak.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Egyre több gimnázium teszi közzé a nyílt napjai időpontját, egyes intézmények pedig több napon át is várják az érdeklődő diákokat.
Távozik a Mathias Corvinus Collegium éléről Szalai Zoltán főigazgató. A HVG birtokába került búcsúlevél szerint nem saját elhatározásából hagyja el az intézményt, munkája az új vezetés döntése alapján szűnt meg.
Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.
Csehországban ez az arány közel kétszer ekkora.
Megjelentek a Közszolgállás oldalán a szakképzési centrumok főigazgatói pályázatai. A jelentkezőknek kevesebb mint egy hónapjuk van arra, hogy benyújtsák a pályázatukat.
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu
A benyújtott törvényjavaslat szerint szenteste napján az üzletek többsége is zárva tartana, hogy minél többen tölthessék pihenéssel és a családjukkal az ünnepet.
A minisztérium az oktatás több területén is kíváncsi arra, mi működik jól a mindennapokban, mi okozza a legnagyobb nehézséget, és hol van leginkább szükség változásra.
Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt kezdeményezte Hankó Balázs mentelmi jogának felfüggesztését a legfőbbügyész-helyettes.