Nektek menne mind az 5? Műveltségi kérdésekkel teszteltük a Sziget fesztiválozóit
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nyílt levelében hívja fel a figyelmet a veszélyhelyzetben felesleges kockázatot jelentő problémákra.
A legfontosabb problémákat nem első alkalommal jelzi a PDSZ a köznevelési államtitkárnak, akinek most levelüket is címezték. A szakszervezet azonnali intézkedéseket vár többek között a még mindig fennálló intézményi ügyelettel, valamint a megbízási szerződéssel alkalmazott tanárokkal kapcsolatban.
A megbízási szerződéssel alkalmazott tanárok közül sokakkal az elmúlt napokban azonnali hatállyal szerződést bontottak - írja a PDSZ, hozzátéve: legutóbb azonban olyan szerződésmódosítás jutott el hozzánk, amelynek értelmében a munkáltató a járványra hivatkozva felfüggesztené a tevékenységet és természetesen a megbízási díj kifizetését. Korábban már írtunk erről a problémáról, akkor kiderült az is, hogy a törvény szerint, ha a megbízási szerződésben vállalt munkavégzés nem a munkavállalónak felróható ok miatt maradt el, akkor jár a megbízási díj.
A szakszervezet szerint ez rendkívül diszkriminatív munkáltatói hozzáállás, amely miatt a tanárok fizetés nélkül maradnak ebben a nehéz időszakban. Arról nem is beszélve, hogy az érintett diákok órái emiatt vagy elmaradnak az adott tanárral, vagy tanárt kell cserélni.
Nyitva tartott iskolák
A PDSZ információi szerint körülbelül 300 ügyeletre kijelölt intézmény tart nyitva jelenleg országszerte. Ezzel kapcsolatban egyrészt teljesen feleslegesnek és kockázatosnak tartjuk az adott iskola nyitva tartását, amennyiben ott nem jelenik meg gyermek, másrészt nem tartjuk helyes gyakorlatnak, hogy a szülőknek nem kell semmilyen módon igazolniuk, hogy nem képesek ellátni gyermekük felügyeletét - fogalmaznak.
Ezenkívül több szakszolgálatban is még mindig ügyeletet tartanak az üres és hideg épületekben, a március 14-én kiadott utasítás alapján. A munkavégzés szempontjából szerintük ennek semmi előnye nincs, ám a koronavírus-járvány idején ez kifejezetten veszélyes gyakorlat.
Az intézményvezetők és helyettesek kötelező benntartózkodását töröljék el
- követeli a PDSZ, hozzátéve: azok az intézményvezetők, akik meg tudják oldani távmunkában a feladataikat, és a vezetésük alatt álló intézményben nincs aktuálisan elvégzendő halaszthatatlan feladat, csak a veszélyhelyzettel összefüggő okok miatt legyenek kötelezhetők a munkahelyen való megjelenésre.
Mi lesz a gyakorlati órákkal? Ezt válaszolta a minisztérium
A távoktatás nem csak az érettségizőket érinti szélsőségesen, hanem azokat is, akiknek végzősként gyakorlati órákat is teljesíteniük kell. Mi lesz ezekkel az órákkal? Az Emberi Erőforrások Minisztériuma válaszolt.
| Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Félretettük egy pillanatra a fesztiválhangulatot, és megnéztük, mennyire vannak képben a szigetezők irodalomból, történelemből és általános műveltségből.
A pedagógusok sztrájkjoga, az érettségizők felkészítése és a gyermekfelügyelet is előkerült a köznevelési törvény módosításának parlamenti vitájában. A Fidesz és a KDNP szerint a változtatásoknál nagyobb garanciák kellenének a diákok és a családok védelmére, miközben a pedagógus szakszervezetek korábban éppen azért kritizálták a tervezetet, mert szerintük az továbbra is túlságosan korlátozza a pedagógusok sztrájkjogát.
Kizárólag diplomások lehetnek óvónők, az óvodai nevelőket pedagógiai vagy gyógypedagógiai asszisztensként lehet alkalmazni a Magyar Óvodapedagógiai Egyesület (MOE) javaslata alapján, melyet a szervezet az oktatási minisztériumhoz nyújtott be.
Barcsi Tamás filozófus, jogi kari tanszékvezető egyetemi docens szerint a politikusokat „egyértelműen nem a filozófia iránti érdeklődésük vitt a doktori iskolába” és „kapcsolataik révén szereztek tudományos fokozatot”.
@eduline.hu Az első egyetemi ügyintézések között a diákigazolvány igénylése is szerepel. Bár elsőre bonyolultnak tűnhet, néhány lépésből megvan – most végigvezetünk titeket a teljes folyamaton.😉 #diákigazolvány #egyetem #neptun #eduline #foryou ♬ eredeti hang - eduline.hu
Mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk azoknak a családoknak, ahol szeptemberben kezdi az első osztályt a gyerek: egy friss kutatás szerint az elsősök szülei mediánértéken 100 ezer forintos iskolakezdési kiadással számolnak.
Fontos szülői szempontok maradtak ki a most elfogadott köznevelési törvénymódosításból a Szülői Hang Közösség szerint. Bár a szervezet több, az iskolák autonómiáját erősítő változást is üdvözöl, azt kifogásolják, hogy az igazgatói kinevezéseknél a pedagógusok véleményezési jogát visszaállították, a szülőkét azonban nem.
Megtartotta első ülését az Óvodai Szakmai Egyeztető Fórum, ahol többek között szóba került a rugalmas tankötelezettség bevezetése is.