Matekból buktak meg messze a legtöbben a tavalyi érettségin
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Az érettségi vizsgák megkezdésének már évek óta feltétele ötven óra közösségi szolgálat. De vajon a digitális oktatás keretein belül mi lesz a közösségi szolgálat teljesítésével? Itt van az Emberi Erőforrások Minisztériumának válasza.
Törvény szerint a középiskola elvégzését követő érettségi vizsgaidőszakban a vizsgák megkezdésének feltétele ötven óra közösségi szolgálat elvégzése és annak igazolása. A koronavírus által okozott jelenlegi rendkívüli helyzetben, ha érettségi előtt álltok, akkor önhibátokon kívül nem tudjátok teljesíteni ezt a feltételt a vizsgák kezdetéig.
"A közösségi szolgálat teljesítését a tanulók jellemzően nem közvetlenül az érettségi vizsga előtt teljesítik, hanem a 9-11. évfolyamok alatt, tehát még van rá idő" – írja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). Ha a 2019/2020-as tanév végén érettségiztek és még a hátralévő időszakban szeretnétek teljesíteni a közösségi szolgálatot, egyelőre a jelen helyzetben az Emmi azt javasolja, hogy csakis olyan jellegű tevékenységet válasszatok, amely nem csoportosak. Fontos azonban, hogy a koordináló tanár tudjon a kezdeményezésről, akár telefonon, vagy digitálisan kapjon értesítést a szolgálat megkezdéséről, megvalósításáról.
De akkor mit vállalhatok?
"A jelenleg fennálló különleges helyzetben az iskolák esetleg a fennmaradt közösségi szolgálatos órák erejéig a tanulókat a tantermen kívüli, digitális oktatás iskolai folyamatába vonhatják be online módon, segíthetik, mentorálhatják diáktársaikat" – tanácsolja a minisztérium.
Ebben a formában személyes kontaktus elkerülésével is tudjátok teljesíteni az 50 óra közösségi szolgálathoz szükséges órákat. A teljesítést - belső iskolai teljesítésként - az intézményvezetők saját hatáskörükben ellenőrizhetik, igazolhatják.
Mi lesz a gyakorlati órákkal? Ezt válaszolta a minisztérium
A távoktatás nem csak az érettségizőket érinti szélsőségesen, hanem azokat is, akiknek végzősként gyakorlati órákat is teljesíteniük kell. Mi lesz ezekkel az órákkal? Az Emberi Erőforrások Minisztériuma válaszolt.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
A legtöbb diák sikeresen érettségizik, de tantárgyanként jelentős különbségek vannak. 2025-ben matekból volt a legtöbb sikertelen vizsga, a legjobban pedig angolból teljesítettek a diákok.
Kevesebb, mint egy hét van hátra az idei érettségi kezdetéig. A végzős diákok hagyományosan idén is magyar nyelv és irodalom vizsgával indítják az érettségi időszakot május 4-én. Az utolsó napokban sokakban nő a feszültség, ezért Németh Nikolettel, a Százhalombattai Széchenyi István Technikum és Gimnázium magyartanárával beszélgettünk.
A MOME volt 2020-ban az első modellváltott egyetem, melynek az alapítványát a Fideszhez sok szálon köthető Böszörményi-Nagy Gergely vezette. Az alapítói jogokat az újonnan felálló oktatási minisztériumnak ajánlották fel.
ELTE Radnóti, Madách, Lovassy – mutatjuk, hogy melyik középiskolák töltötték fel a honlapjukra a végleges felvételi jegyzéküket.
Három évig tartó jogi küzdelem után másodfokon is pert nyert volt munkáltatója ellen Wettstein Dániel István, akit korábban a Tolna megyei gyermekvédelmi rendszer éléről mentettek fel nem sokkal azután, hogy nem a túlárazott ajánlatot fogadta el az intézmény tetejének felújításánál.
@eduline.hu 100 százalékos érettségi? Nem lesz egyszerű, de a @studium_generale tanácsaival még ez is sikerülhet. #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
14 éve nem változott a normatíva az állami ösztöndíjas hallgatók után, az egyetem szerint emiatt a gyógypedagógus-képzés állami finanszírozása megoldatlan. A HÖK arra kéri a diákokat, ne terjesszenek félinformációkat.
Videóban beszélt részletesen felsőoktatási útjáról Orbán Anita, akinek többek között vállalatértékelésből és történelemből van mesterdiplomája. Összegyűjtöttük, még mit érdemes tudni a leendő külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes szakmai múltjáról.
Az Oktatói Hálózat (a felsőoktatásban dolgozó oktatók és kutatók civil szervezete) készen áll arra, hogy elkezdődjön a szakmai párbeszéd Lannert Judit gyermek- és oktatásügyi miniszterrel.