Diákok, akik félnek hazavinni a bizonyítványt: szülők figyelmét hívja fel a rendőrség

Vannak olyan gyerekek, akik a bizonyítványuk kiosztása után nem mernek hazamenni. A rendőrség ezért felhívja a szülők figyelmét, ebben az időszakban kiemelten fontos, hogy gyerekük mellett legyenek, és sokat beszélgessenek.

  • Eduline

Időről időre akadnak olyan fiatalok, akik az értékelések és bizonyítványok átvétele után nem mernek hazamenni, mert tartanak a szülők esetleges negatív visszajelzésétől, a dorgálástól. Éppen ezért a rendőrség felhívásában figyelmezteti többek között a szülőket, hogy az elkövetkező napokban fokozottan figyeljenek a tanulmányi eredmények miatt esetlegesen szorongó diákokra - írta meg a police.hu-n megjelent felhívás alapján a hvg.hu.

Ugyanis előfordul, hogy egyes gyerekek szökéssel reagálnak a helyzetre. Ez kétségbeesett kísérlet a gyerek részéről, hogy gondjaira megoldást találjon, felhívja magára környezete figyelmét, vagy elodázza a várható kellemetlen találkozást a szüleivel - fogalmaznak. Mégis mit tehet tehet a szülő?

A válasz az – amit bármely pszichológus mondana –, hogy beszélgessen a gyerekével minél többet, ismerje fel, hogy milyen gondolatok foglalkoztatják. Azt írják, olyan bizalmi szülő-gyermek viszonyt kell kialakítani, amelyben a fiatal számíthat a családjára, bátran el meri mondani a problémáit, amelyre ezután együtt lehet megoldást keresni. Kiemelik, a szülők és a pedagógusok cseréljenek tapasztalatot, észrevételeket a gyerek viselkedésével kapcsolatban, különös tekintettel a lehetséges problémák korai jeleire.

Szerintük érdemes a félévi értesítő előtt otthon, nyugodt körülmények között a gyermekkel együtt áttekinteni az e-naplót, megelőzve ezzel a szorongáshoz vezető meglepetéseket. A körülmények ismeretében érdemes megfontolni, hogy – akár egy közös program előzményeként – ezeken a napokon akkor is menjen el gyereke elé az iskolába, ha egyébként már egyedül szokott hazajárni - teszik hozzá.

Szükség esetén javasolják a pszichológus vagy más szakember felkeresését, eltűnés esetén pedig kérik, azonnal értesítsék a rendőrséget.

Friss felmérés: az általános iskolás gyerekek közel harmada fáradtnak érzi magát

Hogyan érzik magukat, mit esznek és mennyit mozognak az ötödikes, hetedikes, kilencedikes és tizenegyedikes diákok? Itt vannak a friss stitisztikák.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások
@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.