Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
A Coca-Cola helyi gyára termeli ki a vizet, ami miatt most egy iskola kútja is kiszáradt.
Egy ausztrál iskolában alapvetően egy 50 méter mély kútból szerzik a vizet, de az nemrég kiszáradt. A queenslandi kormány most teherautókon szállítja az utánpótlást a térségbe.
„A kút azóta működik, hogy az iskola itt van. Nagyon sok kút kiszáradt már errefelé. Mi vagyunk a legnagyobb közösség Ausztráliában, ahol nincs vezetékes víz” - mondta egy helyi lakos, írja a 444.hu a Guardian cikke alapján.
Mount Tamborine térségében évente körülbelül 130 millió liter vizet termelnek ki a cégek számára. A tervek szerint most a kormány visszavásárolja a Coca-Colától a vizet, amit eredetileg itt termeltek ki - tette hozzá a helybéli.
Az iskola nyitva tart, a tanárok azonban a vízhiány miatt arra kérték a szülőket, gondolják át, elengedik-e a gyerekeiket.
Odesszai tűzeset: házi őrizetbe helyezték az iskola vezetőjét
Odessza illetékes kerületi bírósága házi őrizetbe helyezte annak a középiskolának az intézményvezetőjét, amelyben egy hete tört ki súlyos tűzeset, eddigi ismeretek szerint 12 ember halálát okozva - jelentette szerdán a Dumszkaja odesszai hírportál.
| Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre |
Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre. |
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Meghirdeti a Törőcsik Mari-ösztöndíjat a 2026/2027-es tanévre az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM). A nyertes hallgatók tíz hónapon keresztül havi nettó 100 ezer forintos támogatást kaphatnak.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.