Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Aláírásgyűjtést indítottak roma szervezetek a tankötelezettségi korhatár 18 évre való visszaállításáért.
Roma szervezetek kezdeményezésére aláírásgyűjtés indult annak érdekében, hogy a tankötelezettség határa ismét 18 év lehessen - írta meg a Mérce. Setét Jenő roma polgárjogi aktivista, az Idetartozunk Egyesület vezetője, az aláírásgyűjtés egyik szervezője elmondta: rendkívül kritikus a roma tanulók helyzete az oktatási rendszerben, minden 10 cigány fiatalból 7 kiesik a közoktatás rendszeréből, pedig a romák számára a tanulás és az iskolai előremenetel az egyetlen kiút a kilátástalanságból - tette hozzá.
Az aláírásgyűjtés elindítását az idei, összesen hetedik alkalommal megrendezett Roma Büszkeség Napján jelentették be, jelmondata a „Tanulni akarunk!” volt.
A kormány 2012-ben csökkentette le a tankötelezettség felső korhatárát a korábbi 18 évről 16 évre. Azóta is voltak kezdeményezések, viták a téma körül, nemrég felmerült az is, hogy az új szakképzési stratégia tartalmazná a korhatár egy évvel történő megemelését, vagyis 17 évre emelnék, azonban kiderült, hogy ez nem lesz így.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az iskolába nem járó 14-18 évesek aránya
2017-ben a 14-18 évesek 12,2 százaléka nem vett részt a közoktatásban, ez az arány a második legmagasabb azon országok közül, amelyek az OECD-nek és az EU-nak is tagjai - derül ki az OECD friss, Education at a Glance 2019 című kiadványából.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Alig két hónappal azután, hogy három év kihagyás után visszatért a tanításhoz, már tankerületi igazgatóként folytatja munkáját Pilz Olivér. A Tanítanék Mozgalom egyik alapítója november 5-től a Miskolci Tankerületi Központ élére kerül.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.