40 ezer forintos bölcsődei támogatás: megkötötték az első szerződéseket

Megkötötték az első szerződéseket a kisgyermekek bölcsődei elhelyezését megkönnyítő támogatásra, és már az ezret is meghaladja a regisztrált érdeklődők száma - mondta a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

  • MTI

Bodó Sándor elmondta: a várakozások szerint a legtöbben a kisebb településekről és Közép-Magyarországról jelentkeznek a programra, hiszen az előbbiekről a bölcsődei ellátás sokszor hiányzik, Budapesten és környékén pedig a szükségesnél kevesebb a férőhely. 

A kormány augusztus elején jelentette be, hogy havonta akár 40 ezer forint támogatást kaphatnak a munkába visszatérő szülők, ha a 20 hetesnél idősebb gyermeküket napközben családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el. A juttatásban azok részesülhetnek, akiknek a lakóhelyén nincs bölcsődei ellátás, vagy nincs elég férőhely. Egy szülő több gyermek után is pályázhat. A támogatást a bölcsődei díjhoz nyújtott hozzájárulásként biztosítja a kormány 2022-ig, amikorra 70 ezer új bölcsődei férőhely jön létre. A támogatási kérelmet augusztus 9. óta nyújthatják be a szülők elektronikus úton a Magyar Államkincstárhoz.

40 ezer forintos támogatást kaphatnak a szülők, ha csak magánbölcsődében kap helyet a gyerekük

Havi legfeljebb 40 ezer forintos bölcsődei támogatást kapnak azok a családok, amelyek húszhetesnél idősebb gyermeküket helyhiány miatt nem államilag finanszírozott bölcsődében elhelyezni, ezért magán-, munkahelyi vagy minibölcsődei szolgáltatást kell igénybe venniük.

Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről!

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.