Magyar Péter bejelentette, ki lesz a Tisza oktatási minisztere
Lannert Judit, a neves oktatáskutató lesz az oktatási miniszter a Tisza-kormányban.
Ma reggel 1,2 millió diáknak megkezdődik a 2019/20-as tanév.
A Magyar Posta tájékoztatása szerint minden iskolába időben megérkeztek a tankönyvek. A Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-vel összesen 13 millió tankönyvet szállítottak ki 4091 oktatási intézménybe. Az iskolák a megjelölt időben vehették át a raklapokra csomagolt könyveket, így mindegyik intézmény felkészülten fogadhatja a tanítási év első napján a diákokat. A megrendelt tankönyvek száma 570 ezerrel haladta meg az egy évvel korábbit, az erre fordított költségek mégis 700 millióval csökkentek.
A most induló tanévben 1-9. évfolyamon valamennyi tanuló már ingyenesen kaphatja a tankönyvet, a 2020-as tanévtől pedig minden diák térítésmentesen jut a kiadványokhoz.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján végzett számítások szerint gyermekenként harminc-negyvenezer forintba kerül egy általános iskolás diák tanévkezdése, a terheket megkönnyítendő a Magyar Államkincstár augusztus 23-ától folyósította a szeptemberi családtámogatásokat: a családi pótlékot, a gyermekgondozást segítő ellátást és a gyermeknevelési támogatást.
A tanévkezdéshez igazodva hétfőn megváltozik a fővárosi közösségi közlekedés menetrendje, a nagykörúti villamosok pedig újra teljes vonalukon járnak.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint hétfőtől a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint indulnak a járatok, ami a legtöbb vonalon a tanszüneti menetrendnél lényegesen gyakoribb járatindulást jelent. A nagyobb forgalom miatt a gépjárművel közlekedők és a BKK járatait választók egyaránt hosszabb utazási időre számíthatnak - hívta fel a figyelmet a közlekedési társaság.
Közölték azt is, hogy folytatódik a 3-as metró déli szakaszának felújítása, és a tanév kezdetétől a legforgalmasabb időszakokban átlagosan 45 másodpercenként indulnak az M3-as és az M3E pótlóbuszok. Hétfőtől a nagykörúti villamosok közlekedése is visszaáll az eredeti rendbe: a szerelvények a két hónapon keresztül zajló pályafelújítás után teljes vonalukon járnak.
Szeptember 2-től ismét az iskolai napokon érvényes menetrend szerint közlekednek az autóbuszok, és az iskolakezdés zökkenőmentes indulása érdekében a szeptember havi és első félhavi helyközi bérletek már augusztus 28-tól érvényesek - közölte a Volánbusz az MTI-vel.
A jogszabály alapján a 2019/2020-as tanév szeptember 2-án, hétfőn kezdődik, és 2020. június 15-ig, hétfőig tart. A tanulóknak száznyolcvan napot kell iskolában tölteniük, a tanulmányaikat középfokú iskolákban végzőknek az utolsó tanítási nap 2020. április 30.
Ilyen lesz a 2019/2020-as tanév: az összes fontos dátum
Mikor kezdődik a 2019/2020-as tanév? Mikor lesz az őszi, a téli és a tavaszi szünet? Mikor tartják az érettségiket és a középiskolai felvételi vizsgát? Itt találjátok a 2019/2020-as tanév legfontosabb dátumait.
Az első félév 2020. január 24-ig tart majd, az iskolák január 31-ig értesítik a diákokat és a szülőket a félévi eredményekről. A kormányrendelet szerint az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2019. október 25., a szünet utáni első tanítási nap november 4.
A téli szünet előtt utoljára 2019. december 20-án kell iskolába menni, az első tanítási nap 2020. január 6-a. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2020. április 8., a szünet utáni első iskolai nap pedig 2020. április 15.
Tetszett a cikk? Kövess minket a Facebookon is, és nem fogsz lemaradni a fontos hírekről! |
Lannert Judit, a neves oktatáskutató lesz az oktatási miniszter a Tisza-kormányban.
Lannert Juditot jelöli a leendő gyermek- és oktatásügyi miniszternek Magyar Péter. Összegyűjtöttük mit kell tudni róla.
Hiába a politikai fordulat és az egyetemi autonómia helyreállításának ígérete, a Közép-európai Egyetem (CEU) nem tervezi campusának visszaköltöztetését Budapestre.
Az egyetem közlése szerint szabályzatsértő módon került ki egy hallgatói gyűlést hirdető plakát április 22-én, ezért azt eltávolították. Az intézmény visszautasítja a retorziókra vonatkozó állításokat, és hangsúlyozza: a hallgatók véleménynyilvánítási szabadsága biztosított.
Elfogadta Magyar Péter felkérését Vitézy Dávid, ő lesz a Tisza-kormány közlekedési és beruházási minisztere. A válságban lévő vasút rendbetételét és egy új KRESZ bevezetését is kilátásba helyezte.
@eduline.hu Érdekel, hogyan szerezhetsz egyszerűen két pontot a matekérettségin? A@studium_generale matekosai elárulják neked! #érettségi #érettségi2026 #fyp #szponzorálttartalom #raiffeisenbank ♬ eredeti hang - eduline.hu
A Magyar Tudományos Akadémia kész visszafogadni a korábban leválasztott kutatóhálózatot, és ezt a szándékot a kutatóintézetek vezetőinek elsöprő többsége támogatja – egyetlen kivétellel. Az MTA megbeszéléseket kezdeményezett a Tisza Párttal is.
A leendő Miniszterelnökséget vezető miniszterről beszél mindenki, sokan nagy reményeket fűznek hozzá – többek között azért, mert rendszeresen az elszámoltatás és a jogi következmények érvényesítésének fontosságáról beszélt. Ruff Bálintot már a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karán is a lopás megítélésének kérdése foglalkoztatta.