Ismét előkerült a felső tagozatok összevonásának terve

A kisiskolák felső tagozatainak összevonásának terve a Varga Mihály pénzügyminiszter és Palkovics László innovációs miniszter nevével fémjelzett, „Program a Versenyképesebb Magyarországért” című dokumentumban bukkant fel újra – írja a hvg.hu.

  • Eduline

Az iskolaszerkezet elaprózottságának csökkentésére, a felső tagozatok képzési helyeinek racionalizálásával koncentrálni kell a szakemberállományt, valamint a képzéshez szükséges modern eszközöket, idézi a hvg.hu a dokumentumot.

Infrastrukturális fejlesztési programot is indítanának, hogy az iskolákban legyen a képzési szintnek megfelelő és korszerű eszközállomány. A megvalósítás jövő januártól indul, a hatást 2022-ben éreznék a diákok, szülők és tanárok.

Arról nem ír az anyag, mely településeken szűnne meg a felső tagozat, illetve milyen szempontokat vesznek figyelembe a bezárásnál, illetve összevonásnál. Egyébként most sincs minden településen felső tagozat.

Egy 2015-ös koncepció ugyanezt a tervet vetítette előre, ám az az anyag még azzal számolt, elsődlegesen a 7-8. évfolyamos tanulókat terelnék egy helyre. A mostani dokumentumban ilyen megkötés nincs.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.