Kiderült, mikorra újulhat meg a NAT
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
A kormány kiterjesztené 12 éves fiúkra is HPV-védőoltást az iskolai védőoltási program keretében - mondta az egészségügyért felelős államtitkár.
Horváth Ildikó elmondta, az állam 2014 óta térítésmentesen biztosítja a 12 éves lányoknak a méhnyakrák elleni védőoltást az iskolákban, ez minden évben sikeres, hiszen a beoltottsági arány ebben a korosztályban 75 százalék feletti.
Mint hozzátette, egyre több orvostudományi adat támasztja alá, hogy a védőoltás a fiúk esetében is hatékony a humán papilloma vírus (HPV) ellen.
Idén is igényelhetnek méhnyakrák elleni védőoltást a szülők
Idén is kérhető a hetedikes lányoknak a méhnyakrák elleni (HPV-) védőoltás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Lannert Judit oktatási miniszter szerint érthetőbb, tanulhatóbb tananyagra van szükség, és az is cél, hogy jusson idő a gyakorlásra.
Egyetlen vidéki gimnázium sincsen a legjobb háromban.
Van köztük, aki egyetemi pedagógusképző központ vezetője, de olyan is, aki ügyvéd, docens és író egyszerre.
Mészáros Csaba Tibort 2024 augusztusában Pintér Sándor mentette fel, mert az igazgató úgy döntött, nem veszi el a diákoktól a mobiljukat.
Korábban azt nyilatkozta, hogy a szocialista állambiztonság fenyegetéssel szervezte be, de ezután egyetlen jelentést sem adott.
Összegyűjtöttük azokat a matematika- és magyar nyelvi témaköröket, amelyekből a kilencedik évfolyamra készülő nyolcadikosok feladatokat kaphatnak a központi írásbeli felvételin.
A Tanítanék Mozgalom vezetője szerint a tankerületi vezetői pozíciókra pályázók még azt sem tudták, hogy a pályázataikat befogadták-e vagy sem.