Drasztikus lépéseket is tehetnek a szakszervezetek a túlóratörvény miatt: javaslat a PDSZ-től

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ötpontos javaslatcsomaggal rukkolt elő a túlóratörvény elleni tiltakozások összehangolására – írja a mérce.hu.

  • Eduline

„Eljutottunk ahhoz a ponthoz, ahonnan nemcsak egy uniós ország munkavállalóinak, de a szakszervezeteknek sincs tovább hova hátrálniuk. Ezt felismerve világosan látszik, hogy szakítani kell azzal a gyakorlattal, hogy az egyes munkavállalókat hátrányosan érintő törvények, javaslatok elfogadása előtti szakaszra helyezik a szakszervezetek a tiltakozó akciók súlypontját, majd ha nem tudtak elérni komoly eredményt, akkor lassan hagyják elhalni, kifulladni az ügyet” – idézi a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetét a mérce.hu.

A PDSZ azt javasolja, még idén üljön össze a Szakszervezeti Tisztségviselők Tanácsa, „az akár több száz főt magába foglaló fórum adjon ki nyilatkozatot, állásfoglalást, amelyet aztán tiltakozva a 2010 óta tartó folyamat egésze ellen, egy demonstráció keretében (utcai vonulás a tanácskozás színhelyétől a Parlamentig) adjon át a döntéshozóknak”.

Ha ez nem vezet eredményre, a tanári szakszervezet szerint meg kell alakítani a közös sztrájkbizottságot.

Akár sztrájkolna is a PDSZ az elfogadott túlóratörvény miatt

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közleményben reagált a „rabszolgatörvény" elfogadására.

 

Hozzászólások

Fóti Péter: Miért olyan nehéz az iskola átalakítása?

Amikor az oktatás megújításáról, modernizációjáról vagy az önálló, tanulóközpontú tanulásról beszélünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a változás útjában csupán a begyepesedett tantervek, a bürokrácia vagy a vaskalapos pedagógusok állnak. Azt gondoljuk: ha végre megadnánk a diákoknak a teljes szabadságot, a választási lehetőséget és a bizalmat, ők boldogan élvén vele azonnal virágzásnak indulnának. Vélemény.

Daganatos betegséggel küzdő gyerekek rajzaiból nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban

Összesen 195, daganatos betegséggel küzdő vagy a gyógyulás útján járó gyerek alkotásait lehet megnézni a Magyar Nemzeti Múzeum új időszaki kiállításán. A rajzok között a kórházi élmények és a félelem is megjelennek, de elsősorban arról mesélnek, ami a gyerekeket a betegségen túl foglalkoztatja: családról, barátságról, szerelemről, sportról, zenéről és álmokról.

@eduline.hu

„A pedagógusok féltek meghívni, bármennyire is szükségesnek, jónak tartották a civil szervezetek jelenlétét” @amnesty_magyarorszag #eduline #iskola #magyar #civilszervezetek

♬ eredeti hang - eduline.hu

Még várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjából alapított JATE-díjra

Szeptember 8-ig várják a jelöléseket a Karikó Katalin Nobel-díjának pénzjutalmából alapított JATE-díjra. Három kategóriában – alumni, oktatói-kutatói és hallgatói – lehet jelölni a Szegedi Tudományegyetem közösségéhez kötődő személyeket. A Nobel-díjas kutató közben a pályakezdő fiataloknak is üzent: szerinte nem a hibátlan pályaív, hanem a kudarcok utáni újrakezdés képessége vezet sikerhez.