Középiskolásoknak indít versenyt az Eötvös Collegium

Középiskolai versenyt hirdet tehetséges diákoknak az Eötvös Collegium, az ELTE interdiszciplináris szakkollégiuma, jelentkezni október 17-ig lehet.

  • Eduline

Az intézmény által Eötvös József Tanulmányi Verseny néven szervezett megmérettetésre angol, bizantonológia, filozófia, francia, földrajz, latin, magyar, matematika-fizika, ógörög, orientalisztika, informatika és társadalomtudomány területeiről várják tehetséges diákok jelentkezését - írták a szervezők közleményükben. 

A szervezők szándéka, hogy a középiskolai tantárgyak szerint tagolt OKTV-vel szemben egyetemi szakoknak megfelelően hirdessenek versenyt, így már középiskolában ízelítőt adva az egyes szakok, szakterületek képzési sajátosságaiból, ezzel könnyítve meg a középiskolások pályaválasztását.

Emellett a versenyen kiemelkedő helyezést elérő legtehetségesebb diákokat az Eötvös Collegium szakmai műhelyei személyre szabott tutorálással segítik az egyetemre való bekerülésben.

Az első forduló októberben, az interneten zajlik. Egyes szekciók egy esszé feltöltését várják, míg mások egy internetes teszt kitöltését kérik. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákokat egységesen december 3-án várják a Collegium épületébe. 

A verseny győztesei értékes díjakat kapnak, könyvutalványt nyerhetnek, vagy részt vehetnek érettségi előkészítő tanfolyamon, autóvezetői oktatáson, pályázatíró tanfolyamon. Jelentkezni október 17-ig a verseny.eotvos.elte.hu címen lehet.

MTI

Hozzászólások

„Nem lehet a készülésre kényszeríteni egy nem neurotipikus gyereket” – így élte meg a középiskolai felvételit egy autista nyolcadikos

A középiskolai felvételi önmagában is komoly terhelést jelenthet egy nyolcadikosnak, egy autizmusspektrum-zavarral élő diáknál azonban a felkészülés egészen más kérdéseket is felvethet. Hogyan lehet hónapokon keresztül készülni, ha a gyerek nehezen veszi rá magát az otthoni tanulásra? Mit lehet tenni, ha jó képességei ellenére nem önálló a tanulásban? És hogyan választ iskolát egy család, ha közben azt érzi, hogy maga a felvételi rendszer elsősorban a neurotipikus, szabálykövető és rendkívül szorgalmas gyerekeknek kedvez?

Nem csak a rugalmas iskolakezdés van tervben, hanem a rugalmas óvodakezdés is

A kora gyermekkori ellátórendszer több ponton is átalakulhat a következő időszakban. A Civil Közoktatási Platform Dr. Kereki Judit kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkárral egyeztetett a tervekről, amelyek között a rugalmas iskolakezdés visszaállítása mellett a rugalmas óvodakezdés lehetőségének megteremtése is szerepel.

@eduline.hu 🎓🧪 Novák Blanka biológus, aki fiatal kutatóként már 18 évesen a Nobel-díjátadón képviselte Magyarországot. A Brain Bar csütörtöki napján beszélgettünk vele. @Novák Blanka #eduline #stem #magyartiktok #fy #magyar ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.