Milliós csalás Balaton Sound jegyekkel

Több budapesti és vidéki egyetemen árult kedvezményes árú fesztiváljegyeket az a nő, aki ellen most csalás miatt indítottak eljárást. Úgy tudjuk, nagyjából kétmillió forintról van szó és akár 80 sértettje is lehet az ügynek.

  • Eduline

Információink szerint a fiatal nő 25 ezer forintos áron kínálta egyetemeken az amúgy most 30 ezer forint feletti áron megszerezhető 4 napos fesztiválbérleteket, így többen rajta keresztül próbáltak jegyekhez jutni. Ráadásul az árból további kedvezményekhez lehetett jutni, ha a vásárló másokat is „beszervezett” és egyszerre több jegyet rendeltek. Az egyik -most már a pénze után futó- diák elmondása szerint az első időszakban fizetők még megkapták a bérleteiket, de miután elterjedt a híre ennek a lehetőségnek és tömegesen kezdtek utalni pénzt a nő számlájára, elérhetetlenné vált, ezért döntöttek néhány hét után a feljelentés mellett.

A Budapesti Rendőrfőkapitányságon megerősítették, hogy a VI. kerületi rendőrkapitányság csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az ügyben és mint a közleményükből kiderült, az elkövetőt már beazonosították.

Megkeresésünkre Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke elmondta, az ügyről ma értesített őket a rendőrség. Mivel a Sziget fesztivállal ellentétben a Balaton Soundra nem lehet diákkedvezménnyel jegyet szerezni, ezért -ha egyáltalán eredeti jegyekről van szó- nem érthető hogy hogyan árulhatott valaki tömegesen ilyen áron bérleteket.

eduline

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.