Volt szovjet laktanya területén épít kollégiumot a SZTE

Az egykori szovjet laktanya területén álló egyik épület saját forrásból történő felújításával kétszázhetvennel bővítette kollégiumi férőhelyeinek számát a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - közölte Szabó Gábor rektor.

  • Eduline

A hatvanlakásos, nettó 3 ezer négyzetméteres alapterületű épület rekonstrukciója márciusban indult, és a szemeszter kezdetén már be is költözhettek a megújult diáklakásokba a hallgatók - mondta a professzor.

A beruházás nettó 415 millió forintos költségének felét az egyetem, felét pedig a hallgatói önkormányzat biztosította - tudatta a rektor, aki hozzátette: az elmúlt években az SZTE több ezres kollégiumi férőhelyeinek mintegy 60 százalékát már felújította.

A rekonstrukcióval csaknem megduplázódott az egykori laktanya területén található Öthalmi Diáklakások férőhelyeinek száma. A területen még két épület vár felújításra. Ezek alkalmasak lehetnek majd arra, hogy a vendégkutatókat fogadják, amennyiben sikeres lesz a szegedi és prágai helyszínnel az angol elnevezésének - Extreme Light Infrastructure - rövidítése alapján ELI-nek hívott lézer-kutatóközpont létrehozására benyújtott magyar-cseh pályázat - közölte Szabó Gábor.

mti

Hozzászólások

Négy évre szóló, 45 milliárdos tankönyvszerződést kötött a Kello – kérdés, meddig marad a jelenlegi tankönyvpiac

A következő négy évben is az Alföldi Nyomda készítheti és szállíthatja a tankönyveket, miután a tankönyvellátásért felelős cég újabb hosszú távú szerződést kötött a nyomdával. A mostani, 45 milliárd forintos keretösszeg jelentősen meghaladja a korábbi tenderek értékét: a 2020-as közbeszerzés még 20,8 milliárd forintról szólt.

Miskolci Egyetem rektora: „A modellváltás nem egy nukleáris csodafegyver, ami gyógyírt jelentett volna a felsőoktatás sok évtizedes problémáira”

A Miskolci Egyetem rektora szerint a 2020-2021-es átalakítás „vitathatatlanul egy túlpolitizált környezetben ment végbe”, de szerinte hiba lenne teljesen visszafordítani a rendszert. Horváth Zita úgy látja, hogy az elmúlt években az egyetemek pénzügyi mozgástere jelentősen nőtt, ugyanakkor az autonómia kérdése továbbra is rendezetlen maradt.

„Nem a bejutás a nehéz, hanem a bennmaradás” – egyre gyengébb fizikatudással érkeznek az egyetemre a műszaki hallgatók

Sok diák már tizedik osztály után nem tanul fizikát, a középiskolák pedig inkább a felvételi pontszám maximalizálására készítenek fel, mint a valódi tudás megszerzésére – mondta Dr. Tevesz Gábor, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának címzetes egyetemi tanára az Eduline-nak, akivel a közép-és emelt szintű fizikaérettségi kapcsán beszélgettünk.