Kilencéves tett jeles érettségi vizsgát matematikából

Zohaib Ahmed a legfiatalabb, aki kiváló eredményt ért el a hazai emeltszintű érettséginek megfelelő vizsgán Nagy-Britanniában.

  • Eduline

A kilencéves Zohaib Ahmed fiatal kora ellenére a legjobb jegyet kapta matematikából az emelt szintű érettséginek megfelelő A-level vizsgán. Az alsótagozatos tanuló nem hagyja abba a csúcson: további vizsgákat szeretne tenni, és terve szerint 14 évesen már egyetemre menne. Tavaly augusztusban egyébként, amikor is mindössze nyolc éves volt, csillagos ötösre (A*) vizsgázott a hazai középszintű érettségi vizsgához hasonló GCSE-n matekból.

Zohaib 11 éves bátyja, Wajih tavaly ért el ugyanilyen eredményeket, ám akkor ő már tízéves volt. Mindketten hasonló területen szeretnének elhelyezkedni, matematikai képességüket a pénzügyi szektorban szeretnék kiaknázni. A Chandler's Ford-i fivérek nagyon lelkesek, hogy ilyen mértékű tudással rendelkeznek. „Nagyon-nagyon örülök az eredményemnek, és annak, hogy megdöntöttem a rekordot” – mondta Zohaib. „A megmérettetés alatt egy kicsit idegeskedtem, de végül biztos voltam a legmagasabb osztályzatban, hiszen korábban szintén kiváló eredménnyel zártam a felezett kredit-értékű (As) vizsgát.”

A zseni tanulónak nem csak a matematika a kedvence, érdeklik a tudományok, szereti a humán tárgyakat, és a testnevelést is. „Imádok focizni, nagy Liverpool drukker vagyok, ám a matek ötösömmel még a Liverpool Real Madridon aratott győzelme sem ér fel.”

Az öcs felnéz testvérére: régebben sokat segített nekem, ám mára már nincs szükségem különösebb támogatásra.

Édesapjuk, a védelmi minisztériumnál dolgozó 43 éves Dr. Usman Ahmed fiai tehetségére már ötéves korukban felfigyelt. Gyorsan megtette a szükséges lépéseket, így gyermekei megkapták a szükséges pluszt. „A felismerést követően mindent megadtunk nekik, hogy a legjobbat hozhassák ki magukból” – mondta. „Tudjuk, hogy mindkettejük mögött kemény évek állnak, minden nap, miután hazajöttek az iskolából, leültek matekozni. De megérte, büszkék vagyunk rájuk.”

Zohaib a Hong Kong-i matekzsenit, March Boedihardjo-t körözte le, aki 2007-ben ért el hasonló eredményeket, ám valamivel idősebb volt. Előtte sokáig ült a trónon Ganesh Sittampalam, aki 1988-ban kapott ötöst 9 éves és négy hónapos korában. Ő volt a huszadik század nagy szenzációja, ugyanis 1992-ben, mindössze 13 évesen diplomázott.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.