Milyen végzettséged van?
TF diplomám van.

Tudtad hasznosítani a gyakorlatban az iskoláidban tanultakat?
Amikor elkezdtem a pályát, még nem volt olyan felsőoktatási szak, amely újságírókat vagy médiaszakembereket, műsorvezetőket, riportereket, szerkesztőket képzett volna. Akkoriban még nem létezetek média vagy kommunikációs iskolák, hanem mindenkinek volt ilyen, vagy olyan diplomája, és azt próbálta meg valahogy alkalmazni. Például a Gyulai Pisti német-angol szakon végzett, amelyet nagyon jól tudott használni sportriporterként. De például Knézy Jenő mezőgazdasági gépészmérnök volt, ő semmilyen szinten nem tudta felhasználni a diplomáját a munkájában. Én a Színművészeti Főiskolára felvételiztem - négyszer, aztán feladtam, hogy színész, vagy színházi ember legyek, és elkezdtem televíziózni.

Ekkor gondolkodtam el azon, hogy mi az, amit el lehet végezni munka mellett, és valamilyen szinten kapcsolódik ahhoz, amit csinálok. Így jelentkeztem a TF-re és szereztem egy sportmenedzseri diplomát, mert az valamilyen szinten mégis csak közel állt munkámhoz. Közben pedig angolul tanultam. Valójában, a diplomámat nem igazán tudom kamatoztatni a mindennapi munkám során, de két éve egy utánpótlás labdarúgó szakosztálynak elnöke vagyok, ahol 150 gyerekkel foglalkozunk, ez valamennyire emlékeztet a sportmenedzsmentre és a sportvezetésre. De igazából, nem abból élek, amit az iskolában tanultam. 

Szerinted mennyire van létjogosultsága az életfogytiglan tartó tanulásnak manapság?
Ez egy összetett kérdés. Az egyik oldalról azt látom, hogy az érvényesüléshez kell legalább egy diploma – és nem árt, ha vannak hozzá különböző kiegészítések is, valamint minimum két nyelvismeret. Ezért dráma, mert az én korosztályom 8 évig tanultunk oroszt, és részben nem is tudunk oroszul, ha pedig tudnánk, akkor sem tudnánk mire használni.

Fontos, hogy az ember képezze magát, de ahogy az egyik kollégám mondta, amikor fiatal pályakezdő voltam, a lényeg, hogy nélkülözhetetlen legyek. Nyilvánvalóan nincs nélkülözhetetlen ember, csak nehezen vagy könnyebben nélkülözhető. Ha az ember valami olyasmit tud, amit kevesen tudnak, akkor biztosan könnyebben fog érvényesülni, ez pedig nyilván tanulással érhető el.

Ugyanakkor hallani olyat, hogy valaki túlképzett, túlkvalifikált, és azért nem alkalmazzák sehol. Nincs szükség egy többdiplomás, két nyelven beszélő emberre az adott munkakörben, nem tudják megfizetni, és nem is akarják, ha elég oda valaki egy érettségivel meg egy nyelvvizsgával. Nehéz okosnak lenni, főleg abban a tekintetben, hogy mi lesz pár évvel később. Merre orientálja az ember a gyerekeit? Mi az, ami jó lesz majd nekik 20 vagy 40 év múlva?

Akkor szerinted mi a szülő feladata a gyermeke pályaválasztásával kapcsolatosan?
Pontosan azért, mert nem lehet tudni, milyen lesz a világ 20 év múlva, nem nagyon kell őket befolyásolni. Hagyni kell őket olyan irányba menni, ami számukra érdekes, amiben tehetségesek. Szerintem egy szülőnek az a dolga, hogy segítse a gyerekét és figyelje azt, hogy miben jó, és ebben próbálja egy kicsit erősíteni. Ugyanakkor arra is figyelni kell, hogy ne legyen rapszodikus a gyerek. Nem jó, ha az egyik évben ezt szeretné csinálni, a másik évben azt, a harmadik évben amazt, amikor mindenbe belekap, aztán abbahagyja. Finoman kordában kell tartani. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem szabad azt mondani a gyereknek, „legyél orvos, és ne legyél színész, mert az orvosi pálya jobb”. Valószínű, hogy így egy közepes orvos és egy boldogtalan ember válik belőle, aki egész életében azon sóhajtozik majd, hogy mért nem lehetett ő színész.

Szerinted milyen az ideális iskola?
Ez megmondhatatlan. Főleg manapság, amikor nagyon sokféle van. Nehéz ma szülőnek lenni a tekintetben, hogy az ember megtalálja a gyerekének a legjobb iskolát. Nekem három gyermekem van, mind eltérő mentalitású, különféle tehetségű, így nehéz eldönteni, hogy melyiküket milyen általános iskolába írassuk. Menjen egy teljesen egyszerű általánosba, ami semmi különös, viszont stabilan megadja az alapokat, vagy menjen olyan suliba, ahol elsőtől kezdve tanítanak nekik nyelvet? Ráadásul az iskola csak egy dolog, sokkal fontosabb, hogy milyen pedagógushoz kerül a gyerek. Az egyik gyerekem olyan iskolába járt, ahol nem volt osztályfőnök, meg napközis pedagógus, hanem két tanár volt, az egyikük a humán tárgyakat tanította, a másik a reáltárgyakat, és felváltva napköziztek.
Ezután jön a következő kérdés: milyen középiskolába menjenek? 8, 6, vagy 4 osztályosba? Tagozatos legyen, vagy sem? Erős iskola legyen, ahonnan valószínűleg egyből felveszik valamelyik egyetemre, de nem biztos, hogy bírni fogja? Vagy menjen egy könnyebb iskolába, ahol esetleg könnyebben ér el sikereket, könnyebben szerez jó érettségit, de lehet, hogy az egyetemmel meg problémái lesznek, mert nem kapott igazán jó alapokat? Ezután még mindig ott a kérdés, hogy hová menjen egyetemre. Magyarországra vagy külföldre? Ha például jogra megy, akkor az ELTE-re menjen, vagy valamelyik vidéki egyetemre? Mert manapság már az sem mindegy. Most már azt is megkérdezik, hogy melyik egyetemen diplomázott, mert már annyiféle van, és bizony nem egyforma a diplomák értéke. Hogy milyen az ideális iskola, szerintem nincs ember, aki meg tudná mondani. Az az ideális, amelyik jó a gyerekemnek de ezt előre megmondani képtelenség. 

Szerinted a tandíj szolgálja az ország érdekét vagy sem?
Erre a kérdésre nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni. Ez nyilvánvalóan függ a diáktól. Kérdés lehet, hogy hányadik diploma kerüljön pénzbe. Vannak bizonyos külföldi iskolák Magyarországon, amelyeknek meglehetősen magas a tandíja. Vajon járassam a gyerekem ilyenbe, ahol cserébe megtanul egy nyelvet anyanyelvi szinten vagy járjon egy sima iskolába? Esetleg egy egyháziba? Nehéz azt eldönteni, hogy a tandíjtól kinek lesz jó és kinek nem. A felsőoktatásban sok olyan fiatal van, aki még nem tudja, hogy mit kezdjen magával, ezért elmegy valahova továbbtanulni, de valójában csak foglalja a helyet egy sokkal tehetségesebb elől. Neki fizetnie kellene. A másik oldalon viszont ott van a szegény, aki tehetséges, de ő meg nem engedheti meg magának. Nehéz ebben igazságot tenni és nehéz igazán jó rendszert felépíteni. Vannak próbálkozások olyan irányba is, hogy függjön a tandíj a tanulmányi eredménytől, de félek, hogy erre sem lehet igazán jó rendszert kidolgozni. Félek attól is, hogy még nagyon sokáig kaotikus lesz a magyar oktatási helyzet, abból a szempontból, hogy állandóan változni fog. Ha mondjuk egy külföldi megkérdezné tőlem, milyen a magyar oktatási rendszer, hát nagyon nehezen tudnék rá válaszolni. Régen el lehetett mondani, hogy van 8 év általános, aztán 4 év középiskola – gimnázium, szakközép, vagy szakmunkás – és aztán van a felsőoktatás. De hogy ma milyen az oktatási rendszer, arról fogalmam sincs. 

Kötöttél meghatározó barátságokat az iskolában?
Egyet-kettőt igen, mint gondolom mindenki más is. Sok olyan barátom volt, akikkel nagyon jóban voltunk, de elsodródtunk egymás mellől, és de olyan állandó barátom, akit általánosból vagy középiskolából ismerek, nincs. Csupán a főiskoláról maradt meg néhány barátság. 

Szerinted jó vagy rossz dolog, hogy egyre több, egyre kisebb gyerek visz magával mobiltelefont az iskolába?
Nálunk, akkor lett a gyerekeknek telefonjuk, amikor valóban szükségük volt rá. Nagy küzdelem volt, hogy már a Jóskának meg a Pistának is van telefonja, nekik miért nincs, de amíg nem láttuk a gyerekek és én, közösen, hogy arra szükség volna, addig nem volt.
Először a nagyfiammal beszéltem meg, hogy akkor kap telefont, amikor először érzem úgy, hogy jó lett volna, ha aznap van nála egy készülék. Ugyanis kicsit kaotikus az életünk, hisz’ Érden lakunk, 3 gyerekünk van, akik iskolába, edzésre, zeneórára járnak, így logisztikailag néha eléggé komplikáltak a mindennapok. Adott esetben szükségünk lehet a telefonra. A fiammal egy teljesen hétköznapi keddi napon elmentünk, és megvettük a lehető legolcsóbb mobilt. Lebutítottuk róla az összes ilyen letöltés, olyan oplogó, amolyan gps nem tudom micsodákat, hogy csak telefonálni lehessen vele, marhaságokra ne legyen képes.
Ha csak a telefon funkcióját használja a készüléknek a gyerek, akkor szerintem, hasznos, főleg, hogy sokszor mennek egyedül ide-oda, esetleg változik a program, nem érek oda érte időben, így jó, ha tudunk kommunikálni. Az viszont nem, ha a gyerekek rivalizálnak egymással, hogy kinek milyen a készüléke, és az sem, ha az iskolában nem kapcsolják ki. Az egyik gyerekem iskolájában reggel begyűjtötték a telefonokat és csak délután, a tanítás végén kapták vissza. Ezt én mélységesen pártolom, mert ne a telefonjával foglalkozzon a gyerek, sem szünetben, sem óra alatt. A telefon is olyan, mint a televízió: nem az eszközzel van a baj, az eszköz maga zseniális, azzal van a baj, ha nem tudjuk használni, és a rabjaivá válunk. Nem a telefonra kell haragudni, hanem meg kell tanítani a gyerekeket arra, hogy mire használja. 

Említetted már az orosz nyelvet. Te mennyire tudsz még oroszul?
Annakidején oroszból érettségiztem, 3-asra, de gyakorlatilag azóta sem használtam. Igaz, nem is jártam orosz nyelvterületen. Most tavasszal megyek majd Moszkvába, akkor egy picit átnézem majd a dolgokat. A kétségbeejtő az, hogy 8 évig tanultuk a nyelvet, mindent tudtunk Leninről oroszul, de gyakorlatilag semmi sem maradt meg belőle. Ha a TV-ben keresek egy orosz csatornát, fogalmam sincs, hogy miről beszélgetnek. Nyilván, ha az ember foglalkozik vele, akkor visszajönnek szavak, mondatok, de szomorú, hogy 8 év alatt egy nyelvet nem sajátítottunk el, miközben ennyi idő alatt kettőt is meg lehetett volna tanulni normálisan. Azt gondolom, hogy az orosz 10-15 éven belül ugyanolyan fontos lesz itt Kelet-Európában, mint a német vagy az angol. A nagyobbik fiam 9. évfolyamos, azaz 6 osztályos gimnáziumban harmadikos, és ők most már heti 5-5 órában tanulnak angolt és németet. Mire leérettségizik normálisan fog beszélni két világnyelven.