Baj van a tévéadásokkal

A Children Now által készített felmérés szerint az ifjúságnak szóló televíziós adások nagy része nem felel meg az előírt minőségnek. Dale Kunkel kommunikációs professzor által vezetett Arizona Egyetem kutatócsoportja azt találta, hogy nyolcból mindössze egy műsor rendelkezik a magas minőségi elvárásoknak megfelelő kritériumokkal.

  • Eduline

Az „Oktatásügy/Elégtelen” címet viselő tanulmány, mely a gyerekek számára készült oktató/informáló (E/I) műsorszerkesztés ismeretterjesztésének minőségével és elérhetőségével foglalkozik, a kereskedelmi televíziók által leadott tévéműsorok E/I minőségét vizsgálta.

Mint ismeretes, több országban a kereskedelmi tévétársaságok számára törvény határozza meg a gyermekek számára készült ismeretterjesztő műsorok heti minimum óraszámát (Amerikában ez hetente három óra), mindazonáltal az irányelvek csak azt szabják meg, hogy mi számít oktatóműsornak, de nem rendelkeznek a tartalom minőségére vonatkozólag. A gyerekvédő szervezet, a Children's Television Act (CTA) célja, hogy növeljék a jó minőségű oktatóműsorok elérhetőségét, mint amilyen például a PBS-féle Szezám utca.

Kunkel, és Illinois Egyetemi kutatótársai, Barbara J. Wilson és Kristin L. Drogos, 40 műsor 120 epizódját elemezték, majd kiértékelték az oktatási kritériumok széles skáláján, hogy felmérhessék a fiatalság televízióból szerezhető tudását.

Eredményeik szerint a legtöbb E/I műsor korlátozott ismeretterjesztő értéket hordoz: minden nyolcadik, azaz mindössze 13 százalék felel meg a minőségi követelményeknek. Közel minden negyedik, vagyis 23 százalék sorolható a minimális kategóriába, míg a maradék 63 százalék a mérsékelt oktatási kategóriát kapta.

A kutatók ráadásul arra is fény derítettek, hogy az E/I epizódok 28 százaléka tele van erőszakos tartalommal, fizikai vagy szociális agresszióval egyaránt, amely nagyban aláássa az ismeretterjesztő műsorokról alkotott képet, és nem utolsó sorban, nincsenek jó hatással a fejlődő gyermekekre sem.

Hozzászólások

Müller Anna: „Kellene egy rendelet arról, hogy délután két óra után ne lehessen tanítás”

Több mint három évtizeden át tanított matematikát és kémiát, ma országgyűlési képviselőként és az Oktatási Bizottság alelnökeként foglalkozik azzal a rendszerrel, amelynek működését saját bőrén tapasztalta. Müller Anna szerint a pedagógusok teljesítményét igenis értékelni kell – de nem mereven és ellenőrzés alapon. Arról beszélgettünk vele, hogyan változott meg a tanári pálya a 90-es évek eleje óta, miért hagyta ott az osztálytermet a politikáért és mit nem lehet számszerűsíteni egy pedagógus munkájában.

Lannert Judit: év végére elkészítik a magyar oktatás stratégiáját

Az oktatási miniszter szerint a gyerekek olyan digitális környezetben nőnek fel, de ez lehetőség és veszély is egyben, ezért az oktatási stratégia része lesz a mesterségesintelligencia-stratégia is. „A közösségi média használata kiszoríthatja az elmélyült olvasást, a személyes beszélgetéseket és a pihenést. A mesterséges intelligencia átgondolatlan alkalmazása pedig csökkentheti az önálló gondolkodás és gyakorlás lehetőségét, ha a tanuló rendszeresen a gépre bízza a feladat megoldását” – emelte ki a Lannert, majd hozzátette, hogy a stratégia része lesz ezért Magyarország oktatási és képzési mesterségesintelligencia-stratégiája is, aminek hamarosan megkezdik társadalmasítását.

@eduline.hu Bemutatkozik Sutyi, az ELTE bölcsész macskája🐱 #cica #cutecat #magyar #magyartiktok #fy ♬ eredeti hang - eduline.hu

Már igényelhetők az ingyenes laptopok a KRÉTA-ban, idén is sok a használt köztük

Már folyik a tanulói és pedagógus-laptopok igénylése a KRÉTA rendszerben. A regisztráció szeptember 17-én indult újra, az idei tanévben pedig elsősorban az 5. és 9. évfolyamos diákok kerülnek sorra. A tervek szerint az érintett tanulók már október elejéig megkaphatják az új eszközeiket. Mutatjuk, hol és hogyan lehet benyújtani az igénylést.