Pukli István: „A tűzoltás nem azonos az oktatásirányítással”
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Tizennégy évvel ezelőtt, 1994-ben a Széchenyi István Egyetem és az Universitas-Győr Alapítvány az akadémiai év kezdetén - hagyományteremtő szándékkal -, Széchenyi István születésének évfordulóján Akadémiai Napot rendezett. Az immár tizenötödik Akadémiai Nap központi eseménye ezúttal is az egyetem Szenátusának szeptember 24-én, szerdán tartandó ünnepi ülése lesz. A rendezvény-sorozat fő témája a győri egyetem és a gazdaság kapcsolata, a műszaki értelmiség társadalmi szerepe.
Az Akadémiai Nap a Széchenyi István Egyetem Szenátusának szeptember 24-én, szerdán tartandó ünnepi ülésével 10 órakor az egyetem hangversenytermében kezdődik. Dr. Szekeres Tamás rektor ünnepi köszöntője után. A műszaki értelmiség feladatai és szerepe Magyarországon címmel dr. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tart előadást.
Ezt követően átadják a habilitációs és PhD doktori címeket, a Pro Universitate Díjat, a Professor Emeritus címet, a címzetes egyetemei tanár címet, valamint az intézmény aranydiplomát adományoz négy zenetanárnak. Dr. Richard P. Ray amerikai (USA) állampolgár, a University of South Carolina, Department of Civil and Environmental Engineering oktatója, a Geotechnika szakterületének elismert kutatója, a dinamikus vizsgálatok szakértője. A Fulbright-ösztöndíj támogatásával Dr. Richard P. Ray egy tanéven át vendégprofesszorként dolgozik az egyetem Szerkezetépítési Tanszékén. A vendégprofesszori státuszt tanúsító oklevelet a rektor adja át az amerikai oktatónak.
A nap délutáni programja színes zenei, szakmai rendezvényeket kínál. 15 órakor kezdődik a hazai egyetemek zeneművészeti karairól, intézeteiből meghívott tanárok harmadik alkalommal rendezendő koncertje. Távoktatás a felnőttképzésben a témája a Széchenyi István Egyetem Felnőttképzési Központja és a Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Győr Megyei Egysége konferenciájának, amely a SZE "Bridge" Győri Egyetemi Hallgatói-Oktatói Klub I. emeleti "A" termében 14 órakor kezdődik. Az egyetem a jövőben - együttműködő partnereivel közösen - a szakmunkásképzésben is felhasználja a távoktatásban szerzett tapasztalatait.
A Széchenyi István Egyetem Baráti Köre 16 órakor az Állam- és Jogtudományi Kar tanácstermében tartja soros ülését.Az Akadémiai Nap hagyományos esti koncertje az Egyetemi Hangversenyterem 19 órától lesz. A Győr Symphonic Band műsorában Gustav Holst: I. Esz-dúr szvit, Hidas Frigyes: Capriccio, Ferrer Ferran: Magellanes és Warren Barker: Gershwin! művek hangoznak el. Vezényel Szabó Ferenc karmester, művésztanár.
Forrás: www.edupress.hu
Az oktatás átalakításának nem az intézményrendszerből, hanem abból kellene kiindulnia, hogy milyen társadalmat szeretnénk.
Meghirdeti a Törőcsik Mari-ösztöndíjat a 2026/2027-es tanévre az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium (OGYM). A nyertes hallgatók tíz hónapon keresztül havi nettó 100 ezer forintos támogatást kaphatnak.
A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet is reagált Rétvári Bence nyilatkozatára, miután a politikus a Tisza-kormányon kérte számon az oktatást segítő dolgozók béremelését, és az esetleges őszi sztrájkot is szóba hozta. A NOKS- és technikai dolgozók bérrendezését ugyanakkor a szakszervezetek hosszú ideje napirenden tartják: korábban sztrájkot is hirdettek miatta, most pedig ismét egy már korábban megfogalmazott követelésükre hívták fel a figyelmet.
„Olyan oktatást szeretnék Magyarországon, ahol nem dirigálunk” – mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter a nagykanizsai Dr. Mező Ferenc Gimnázium tanévnyitóján. A miniszter szerint az iskolának a kreativitás terévé kell válnia, és fontos, hogy a diákok hangját is meghallják. Lannert emellett bejelentette, hogy hamarosan béremelés jön a nevelést és oktatást segítő dolgozóknál.
@eduline.hu 5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy
♬ eredeti hang - eduline.hu
Miközben volt olyan képzés, ahová 500 pont kellett, és olyan is, ahová 177 ponttal be lehetett kerülni, több száz meghirdetett képzés végül nem indult el a 2026-os pótfelvételin.
Összeszedtük, mit kell elintéznetek a sikeres pótfelvételi után.
A kora gyermekkori jóllétért felelős államtitkár Kecskeméten és Szolnokon beszélt az előttük álló közös munkáról.
Miközben arra pontos előírás vonatkozik, hány foknak kell lennie legalább a tantermekben, felső hőmérsékleti határ jelenleg nincs az iskolákban - ezzel kapcsolatban sürget most változást a Tanítanék Mozgalom.