Középiskolai felvételi: milyen szabályok vonatkoznak a sajátos nevelési igényű diákokra?
Rövid összefoglalót hoztunk a saját nevelési igényű, beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézséggel küzdő jelentkezők felvételi eljárásáról.
Rövid összefoglalót hoztunk a saját nevelési igényű, beilleszkedési, tanulási vagy magatartási nehézséggel küzdő jelentkezők felvételi eljárásáról.
Nem arra vagyunk kíváncsiak, tudjátok-e, hogy melyik házba került Harry vagy mi volt a baglyának a neve. Ennél sokkal komolyabb kérdéseket hoztunk nektek a varázsvilágból.
Az egyik kerületben a 200 ezres határt is átlépték a szeptemberi bérleti díjak.
A tokiói Gakusin Egyetemen mindössze 8 ezer hallgató tanul, a japán uralkodóház több tagja is itt szerezte diplomáját. Itt tanult Mako hercegnő is, aki az elmúlt hetekben került be a hírekbe azzal, hogy lemondott uralkodói státuszáról férje miatt.
A héten befejeződtek az őszi írásbeli érettségik, így most még egy feladatsorral többel gyakorolhattok a 2022-es vizsgákra. Mutatjuk, hogyan.
Kötelezővé tették a koronavírus elleni oltást az állami iskolák és egyetemek, főiskolák dolgozóinak – ez volt a hét egyik legfontosabb oktatási híre. A maszkot újabb egyetem hallgatóinak kell felvenniük, és az óvodák is szigorítottak a szabályokon. Persze nemcsak a koronavírus-járvánnyal foglalkoztunk, többek között azt is megnéztük, melyek a legjobb vidéki gimnáziumok a HVG 2022-es rangsora alapján. A hét hírei.
A következő fogalmak nem csak az érettségin vagy a föcidolgozatban kerülnek elő. Mindegyiket ismeritek?
Meg lehet tartani az idei szalagavatókat, de a szülők csak akkor mehetnek el a rendezvényre, ha van védettségi igazolványuk.
Kevesebb házi feladat és különóra - így óvnák a kínai gyerekek mentális és fizikai egészségét.
Szigorított a járványügyi szabályokon a Pécsi Tudományegyetem, november 2-től az összes zárt térben kötelező maszkot hordani.
November 2-től a győri Széchenyi István Egyetemen is kötelező maszkot viselni, a hallgatókat pedig arra kérik, hogy egy online felületen jelezzék, ha megbetegedtek vagy karanténba kerültek.
Újra fel kell venni a maszkot a tömegközlekedésben - így döntött csütörtökön a kormány. A legtöbb egyetemen már eddig is el kellett takarni az orrot és a szájat, mostantól pedig a budapesti mozikban és színházakban is maszkot kell viselni, és sok könyvtárban is. Hol kell maszk, és hol nem? Utánajártunk.
Ezüst, arany, vas - ezekkel az anyagokkal nem csak a hétköznapokban találkozhattok, ugyanis legtöbben tanultatok róluk kémiaórán is. Emlékeztek még a vegyjelekre?
A járvány terjedésének megállítása érdekében Szerbiában meghosszabbítják az őszi szünetet az általános és középiskolások számára - jelentette be Zlatibor Loncar egészségügyi miniszter csütörtökön.
Az MTA középiskolai programjában minden gimnáziumba az iskola végzett és azóta kutatóként dolgozó öregdiákjai mennek vissza.
Öt intézményben találtak fertőzött gyerekeket ott dolgozókat.
Az Oktatási Hivatal közzétette a tegnap délutáni fizikaérettségi feladatsorait és a hivatalos megoldókulcsot.
Új ösztöndíjprogram létrehozásáról döntött csütörtökön a Nemzeti Versenyképességi Tanács.
Három New York-i általános iskolában is betiltották idén a halloweeni Squid Game-jelmezeket.
Nemcsak a hazai bérekhez képest, nemzetközi összevetésben is kifejezetten alacsonynak számít az az összeg, amit az egyetemi oktatók kapnak havonta. Nem sok olyan ország van az EU-ban, ahol a magyar béreket is alulmúlják.