Diákmunkával többet lehet keresni, mint egyetemi opponensként

500-600 forint órabér jár egy egyetemi tanárnak, ha opponensi munkát vállal.

  • Eduline

Kovács Dezső,agrármérnök, nyugalmazott egyetemi tanár felkérést kapott, hogy legyen a külső opponense egy végzős hallgató szakdolgozatának - írta meg a Népszava. Az érintett egyetem röviddel a felkérés után közölte a 70 éves pécsi oktatóval, hogy 5 ezer forint az opponensi munka bruttó bére, ám ahhoz, hogy ezt az intézmény kifizesse, a tanárnak el kell küldenie a végzettségét igazoló oklevél és nyelvvizsgája másolatát, valamint egy erkölcsi bizonyítványt.

Az oldal szerint Kovács Dezső nem értette, miért kell ehhez a munkához erkölcsi bizonyítvány, és miért nem az egyetem néz utána a kért adatoknak, hisz azok online felületeken nyilvánosak, adott szerző publikációi pedig a Magyar Tudományos Művek Tárában a név beírásával elérhetők.

A tanár beszélt az őt felkérő kollégával - írja a lap -, és elmondta, hogy szakmai kíváncsiságból szívesen opponálja a dolgozatot. Ám baráti alapon, szerződés nélkül, vagyis ingyen, mert ennyi pénzért nem hajlandó az egyetem által kért papírokért egy lépést se tenni.

Megdöbbentő, hogy a felkínált összegnél ma a diákmunka is jobban fizet, sok helyen kétszer-háromszor nagyobb órabért adnak a diákoknak - írja a lap.

Nem szeretnél lemaradni a legfontosabb információkról? Iratkozz fel hírlevelünkre

Ha szeretnéd megkapni legfrissebb cikkeinket az érettségiről, az egyetemi-főiskolai és a középiskolai felvételiről, ha érdekelnek a felsőoktatás, a közoktatás, a nyelvoktatás és a felnőttképzés legfontosabb változásai, iratkozz fel hírleveleinkre itt vagy kattints az oldal tetején a feliratkozás gombra.

Hozzászólások

Évtizedek óta a BGE-n oktató tanárok mondtak fel, a hallgatók egy része forrong: már az oktatási minisztertől kérnek segítséget

Hallgatói és oktatói beszámolók szerint húsz-harminc éve a BGE-n tanító tanárok is felmondtak, gyakoriak az 50–60 fős szemináriumok, és olyan is előfordult, hogy egy 300 fős előadást mindössze 150 férőhelyes terembe írtak ki. Az egyetem jelenlegi vezetése által bevezetett központosított számonkérési rendszer szintén komoly elégedetlenséget váltott ki. A tiltakozók szerint sem a petíciók, sem a tüntetések, sem az egyetem vezetésével folytatott egyeztetések nem hoztak megnyugtató megoldást, miközben az érdekképviseleti fórumokba vetett bizalom is meggyengült. Bár a BGE vezetése és a HÖK nem látja ilyen súlyosnak a helyzetet, a Szabad BGE hallgatói csoport képviselője már az oktatási miniszterhez fordult, és független vizsgálatot kért.