Parragh László: „A tanároknak ott a szabad nyár, délután négykor hazamehetnek”
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, szerint mindenkit más motivál a munkában, a tanárokat például az, hogy "délután négykor hazamehetnek".
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, szerint mindenkit más motivál a munkában, a tanárokat például az, hogy "délután négykor hazamehetnek".
Egy friss felmérésből kiderül, hogy egy átlagos 18-29 év közötti munkavállaló 3,6 munkahelyen dolgozott már, a munkahelyen töltött idő pedig egyenesen arányos az életkorral és a magasabb iskolai végzettséggel.
A PDSZ legfrissebb kutatásának kijózanító eredményei rávilágítanak: ma Magyarországon nincs olyan intézménytípus, terület és szakmacsoport, ahol ne lenne égető probléma a pedagógushiány – az elöregedő pedagógustársadalom pedig végképp rányomja a bélyegét a közoktatás jövőjére.
Nagy port kavart a pedagógusnap előtt a Belső-Pesti Tankerületi Központhoz tartozó iskoláknak kiküldött levél.
Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók 30 százalékkal több pozícióra kerestek diákmunkásokat május első három hetében áprilishoz képest.
Kedden megalakult a kormány, a két nagy pedagógus-szakszervezet sztrájkbizottsága pedig el is küldte levelét Orbán Viktornak a sztrájkbizottsági tárgyalások folytatásáról. Azt is újra leírták, milyen követeléseik vannak – ezeket foglaltuk össze.
Ha kaptok egy világtérképet, amelyen csak az országhatárok vannak jelölve, és annyit mondunk nektek, hogy "Port-Vila, Vanuatu", akkor tudjátok, merre kell keresgélnetek?
Az iskolai lövöldözés Uvaldeban, Matthew McConaughey szülővárosában történt.
Három országos pedagógus-szakszervezet rendezett tüntetést szerdán a bukaresti kormány épülete előtt - kísértetiesen hasonlít a helyzetük a magyar tanárokéhoz.
Küldje előzetes normakontrollra a pedagógusok sztrájkját korlátozó törvényt – ezt kéri a köztársasági elnöktől a Pedagógusok Szakszervezetének és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének sztrájkbizottsága.
Az ügyintézési időszakban hagyományosan kiküldik a hiánypótlási felszólításokat is, sok felvételizőt azonban hidegzuhanyként ért. Összeszedtük, mi a teendő, ha ilyen levelet kaptok.
Palkovics László technológiai és ipari miniszter szerdán átadta a korábbi Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) központi épületét és munkafolyamatait Csák János kulturális és innovációs miniszternek.
Minden eddiginél nagyobb lehet az informatikushiány, mivel egyrészt megtörni látszik az IT-szakok iránti növekvő érdeklődés évtizedes trendje, másrészt továbbra is nagyon magas a lemorzsolódás és az elvándorlás, a tanári szakokon egyre kevesebben végeznek – derül ki az IVSZ szakértői által készített elemzésből.
A Balatonfüredi Szent Benedek Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium cukrász és szakács képzésére nincs elég szaktanár.
Megalakult a kormány, ezért a két nagy pedagógus-szakszervezet már el is küldte levelét Orbán Viktornak a sztrájkbizottsági egyeztetésekről.
Legalább 18 diák és egy tanár is meghalt egy iskolai lövöldözés során a Texas állambeli Uvalde városában helyi idő szerint kedden 12 óra előtt - jelentette az amerikai sajtó a Texas állambeli közbiztonsági hivatal tájékoztatására hivatkozva.
Az érettségi bizonyítvány (és az abban szereplő eredmények) alapvető feltétele a felvételinek, ha alapképzésre, osztatlan képzésre és felsőoktatási szakképzésre jelentkeztetek. De vajon fel kell tölteni az e-felvételibe is? Mutatjuk a szabályokat.
Hétfőn befejeződtek a május-júniusi érettségi vizsgaidőszak írásbeli vizsgái - közölte az Oktatási Hivatal kedden az MTI-vel. Elhoztuk az összes megoldást és a szóbeliben is segítünk.
Ma délután esküt tettek az ötödik Orbán-kormány miniszterei, köztük Pintér Sándor és Csák János is.
A családok érdekében kérik, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a pedagógussztrájkot kiüresítő törvényt, amit a parlament már elfogadott.