Még nagyobb gond lehet a tanárhiány szeptembertől, ilyen akciókat terveznek a tanárok
Felmondásokra és a túlmunka megtagadására készülnek a tanárok, ha nem javul a helyzet a tanévkezdésig.
Felmondásokra és a túlmunka megtagadására készülnek a tanárok, ha nem javul a helyzet a tanévkezdésig.
Jó megoldást jelenthetnének a 15-25 négyzetméteres, belvárosi minigarzonok a kollégiumi helyekről lemaradó, Budapesten tanuló elsőéveseknek, de az albérletárak emelkedése miatt már ezekért a kislakásokért is 65-90 ezer forintot kell fizetni havonta.
Fontos határidő jár le július 7-én: ez a határideje az egyetemi-főiskolai felvételin a dokumentumpótlásnak és a sorrendmódosításnak.
London, München és Szöul vezeti a világ legélhetőbb egyetemvárosairól készített friss listát. A felsőoktatási világrangsorairól ismert Quacquarelli Symonds (QS) többek között a hallgatói sokszínűség, a közbiztonság, az árak és a toplistás egyetemek száma alapján értékelte a városokat. Budapest is bekerült az első százba, idén a 66. helyen áll.
Alig egy hete számoltunk be az idei kreditrekorderről, egy mesterszakos hallgatóról, aki egy félév alatt 123 kreditet gyűjtött. Az Eduline-nál néhány napja jelentkezett a Pécsi Tudományegyetem egyik hallgatója, aki 155 kreditet szerzett a tavaszi szemeszterben. Három mesterszakon tanult egyszerre, két képzésen le is diplomázott.
FluentU, Drops, Quizlet, Cram - ma négy olyan appot ajánlunk, amelyekkel akár utazás közben is tanulhattok új szavakat, kifejezéseket.
Ítélet született az Öveges-programhoz kapcsolódó korrupciós ügyben. Lopott ötlettel kereskedtek a vádlottak, első fokon felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést kaptak.
Az UNICEF Magyarország reprezentatív kutatásában a magyar 13-25 éveseket kérdeztek többek között a klímaváltozásról. Az eredmények nem túl biztatók.
Franciaország a 1035 meghirdetett matematikatanári állásra 816 pedagógust tudnak felvenni - ez az adat jól mutatja, mennyit veszített népszerűségből a pedagóguspálya.
Az EFOTT szervezői arra számítanak, hogy több mint 100 ezer söröskorsót használnak majd el a fesztivál négy napja alatt. De nem sima műanyag korsókról van szó.
1500 helyett nettó 2000 euró - mai árfolyam szerint több mint 814 ezer forint - lehet Franciaországban a kezdő tanárok fizetése 2023-tól.
2020-ban még a tankönyvrendelések 14 százalékát tették ki a magánkiadók könyvei, 2021-re 12 százalékra esett vissza az arányuk. A tankönyvesek szerint a kormány minden módon száműzni akarja az iskolákból a magánkiadók köteteit.
A diákmunkások nagyjából fele a lakhatási költségekre teszi félre a fizetését – többek között ez derült ki egy friss felmérésből.
Július 7-ig lehet változtatni a felsőoktatási felvételin megjelölt szakok sorrendjén, és ez a határideje a még hiányzó dokumentumok pótlásának is.
Maruzsa Zoltán államtitkár szerint "rosszul megy a gazdaság, nehezebben fognak tudni elhelyezkedni azok a pedagógusok, akik föl akarnak mondani".
Bár a négynapos munkahét bevezetéséről az egész világon vitáznak, a brit parlament inkább nem kér belőle.
Alig több, mint két hét van hátra az idei ponthatárhúzásig. Viszont nem csak azok izgulhatnak július 21-én, akik alapképzésre jelentkeztek, hiszen a jövendőbeli mesterszakosoknak is aznap húznak ponthatárt. Mutatjuk, hogy mik a legnépszerűbb mesterképzések az idei felvételin.
Így zavarják meg a nézőket a Minyonok új részének vetítésén a #gentleminions trend követői. Szokatlan problémával néznek szembe egyes mozik vezetői.
Vallási szemináriummá, azaz medreszévé alakították át az egyik legelismertebb állami iskolát a tálibok Afganisztánban. Szakértők szerint a vallási oktatás bevezetése a cél.
Az UNESCO felmérése szerint 194 ország oktatási intézményeit, és közel 1,5 milliárd diákot érintettek a koronavírus-járvány alatt bevezetett korlátozások, köztük a hibrid, vagy az online oktatás bevezetése. Bár az átállás kezdetben a világ minden pontján nehézségeket okozott, a digitális tanítás a későbbiekben akár forradalmasíthatja is az oktatási szektort.