Megvan, miből kell 2023-ban emelt szinten érettségiznie a felvételizőknek

Még a tanévkezdés, faktválasztás, felkészülés előtt érdemes jól átgondolnia a 2023-ban felvételizőknek, miből tesznek emelt szintű vizsgát. Mutatjuk a követelményeket.

  • Eduline

Bár a felvételi rendszer 2024-ben átalakul, jövőre az eddig megszokott rendben zajlik majd, azaz minden alap- és osztatlan képzésre felvételizőnek legalább egy emelt szintű érettségit kell tennie.

Már közzétették azt a táblázatot, amelyben megnézhetitek, hogy melyik szakon miből kötelező az emelt szintű érettségi. A táblázatok tartalmazzák az adott képzési területen az egyetemek által közösen kiválasztott és a felvétel feltételéül meghatározott érettségi vizsgatárgyakat és a vizsgák szintjét.

Ahol több érettségi vizsgatárgyból lehet választani, ott a táblázat tartalmazza azt is.

Hozzászólások

„A gólyatábor nem egy teljesítményteszt” – miért megyünk bele olyan dolgokba is, amelyeket valójában nem akarunk?

A gólyatábor egyszerre lehet az egyetemi évek izgalmas kezdete és komoly lelki próbatétel. Hol ér véget a komfortzónából való kilépés, és hol kezdődik a személyes határok átlépése? Miért megy bele valaki egy megalázó feladatba csak azért, mert mindenki más is megcsinálja, és miért élnek tovább évről évre a durva beavatási rítusok? A témáról Karkecz Virág pszichológussal beszélgettünk.

Túlzsúfolt óvodai csoportok, vitatott iskolaérettségi szabályok és növekvő adminisztráció: közös szakmai tervezettel állt elő a PSZ és a PDSZ

A két pedagógus-szakszervezet szerint sürgős, rendszerszintű változtatásokra van szükség az óvodai nevelésben, ezért közös szakmai tervezetben foglalták össze, hogyan változtatnának többek között a szakember-ellátottságon, a dolgozók bérezésén és munkakörülményein, az SNI-s és BTMN-es gyerekek ellátásán, valamint az óvodák finanszírozásán.