Öt kifejezés, amit minden elsőévesnek ismernie kell, mielőtt elkezdni az egyetemet

Most újabb kifejezéseket hoztunk, amit jó, ha ismertek az egyetemkezdés előtt, sőt akár a tantárgyfelvételben is segíthetek.

  • Csik Veronika

Korábban már összeszedtük a tíz legfontosabb kifejezést, amelyeket már az egyetem kezdése előtt érdemes megismerni: beiratkozás, ZH, hallgatói nyilatkozat és kredit. Itt egy újabb, rövidebb lista:

Minor: A legtöbb egyetem szakjain bizonyos idő eltelte után (fél év vagy egy év) specializálódnotok kell. Ezt megtehetik általában egy szakirány vagy éppen minor, specializáció kiválasztásával. Ezek mindegyike tulajdonképpen egy kisebb szaknak (általában egy éves képzésnek) számít a fő szak mellett, azt kiegészítve. Szakmailag tehát összetartozó kurzusokról van szó, amelyeknél ugyanúgy vannak kötelező és választható tárgyak is, csak a főszakhoz képest kevesebb kreditért. Például, ha az alapképzés 180 kredit, akkor abból lehet 120 az alapszak, 50 a minor/specializáció és 10 a szakdolgozat.

Megajánlott jegy: Bár nem minden órán kötelező a félév végén megajánlott jegyet adni, lesznek olyan tárgyaitok, aminél lesz lehetőség(e az oktatónak) ilyenre. Ezt a jegyet lényegében a félév alatt, az órákon nyújtott teljesítményetekért adott jegy - ennek értékelése lehet beadandó, órai munka, kis ZH vagy beugrók alapján. Ilyenkor nem kell vizsgáznotok az adott tárgyból, persze csak akkor, ha elfogadjátok (a Neptunban). A megajánlott jegyet nem kötelező elfogadni, ebben az esetben viszont vizsgáznotok kell.

Szeminárium: Az órarendetekben legtöbbször két típusú óra fog szerepelni, ezek az előadás és a szeminárium. Előbbin akár kétszáz-háromszáz diák is részt vehet különböző szakokról, ezért általában egy nagyobb előadóteremben hirdetik meg őket. Az előadó ezen a típusú órán főleg az elméleti tananyagra fókuszál, a szemináriumokkal ellentétben, ahol kiscsoportos formában tanuljátok az adott tantárgy gyakorlati ismereteit. Bár egyeteme válogatja, összességében fontos különbség a két típusú óra között, hogy míg az előadáson nem kötelező, csupán ajánlott a részvétel, addig a szemináriumokon általában kettő vagy három hiányzás a megengedett.

Katalógus: Ahogy fentebb említettük, bizonyára lesznek olyan óráitok, ahol kötelező a jelenlét, és csak egy megadott mennyiségű hiányzás áll rendelkezésetekre. Ezeket az órákat hívjuk „katalógusos óráknak”, hiszen itt az oktató egy jelenléti ívre rögzíti az órán résztvevő diákok névsorát.

Előfeltétel: A fentebb említett minornak, szakiránynak lehetnek előfeltételes tárgyai, amelyeknek elvégzésével kerülhettek be ezekre a képzésekre. De lehet előfeltétele egyes tárgyaknak is, ezek azok, amelyek egymásra épülnek, így nem mindegy az időrend, amiben elvégzitek őket - hiszen csak egymás után engedi őket felvenni a Neptun is.

Hozzászólások

Pukli István: „A pedagógiai felelősség része annak felismerése is, ha valaki nem kérdez, mégis segítségre szorul”

Egy dániai SOSU-órán, egy prezentáció közben szembesültem azzal, hogy a kooperáció és a kollaboráció fogalmát mennyire eltérően értelmezhetjük. Pedagógusként régóta foglalkoztat ez a kérdés. Magyarországon tanítottam, tanulásszervezési módszereket alkalmaztam és pedagógusokat is képeztem. A kooperatív tanulás számomra nem egy divatos módszertani címke, amelyet utólag ragasztunk a csoportmunkára, hanem tudatosan felépített pedagógiai rendszer. Vélemény.

„Az adományozás könnyen függőségi viszonyt alakíthat ki” – így segít a szegregátumban élő családoknak az Edison-díjas Bagázs

A két roma szegregátumban jelen lévő Bagázs Közhasznú Egyesület közel 150 önkéntessel, évente négyezer foglalkozással segíti a hátrányos helyzetű családokat, miközben az iskolákban, fesztiválokon és vállalatoknál is igyekszik érzékenyíteni, és eljuttatni minél több helyre az üzenetet, hogy nem mindenki indul ugyanonnan az életben.