Legyen WC a távolsági buszon?
Március 31-ig tudjátok kitölteni azt a kérdőívet, amelyben a Volánbusz arra kíváncsi, milyen fejlesztéseket látnátok szívesen a távolsági buszokon.
Március 31-ig tudjátok kitölteni azt a kérdőívet, amelyben a Volánbusz arra kíváncsi, milyen fejlesztéseket látnátok szívesen a távolsági buszokon.
Az alapítvány számos akkreditál képzése mellett, olyan ingyenesen elérhető tanfolyamokat is biztosít a civilek számára, amelyek a gyermekvédelemmel kapcsolatos tudást igyekeznek bővíteni.
Egyetemistaként is járhat szociális támogatás, amit számos ösztöndíj formájában lehet megigényelni. Egy szobi osztály olyan célt tűzött ki maga elé, amit csak nagyon kevesen próbálnának meg elérni. Kiderült, hogyan működik a gyakorlatban az ételallergiások iskolai étkeztetése. Ezek voltak a hét legfontosabb történéseit.
Mennyire ismeritek az i betűs kifejezések helyesírását? Ezzel a kvízünkkel tesztelhetitek a tudásotok.
James Cleverly, a brit belügyminiszter által bejelentett új jogszabályok tervei alapján eltilthatnák munkájuktól azokat a tanárokat, akik bizonyítékok ellenében sem tesznek jelentést a gyerekek szexuális bántalmazásáról.
2022-ben 120 ezer, 2023-ban pedig 140 ezer laptop került kiosztásra ingyenesen az iskolákban, amelyeket a tanárok és diákok kaptak meg. Emellett tovább bővült az NKP digitális oktatási tartalma.
Ha nem mentek el rá, alkalmassági vizsga nélkül sajnos nem kerülhettek be az egyetemre bizonyos szakokon. Mutatjuk a részleteket.
"Stop propaganda" feliratú iskolabusszal viszik el a szervezetek a városokba a 400 ezer kitöltetlen konzultációs ívet.
Sorozatunkban most egy olyan, „sugárzó” tehetségű tudósról lesz szó, aki nem maradt a férje árnyékában. Ő volt az első nő, aki megkapta a Nobel-díjat 1903-ban. Marie Curie felfedezőkedvéért és tudományos eredményeiért az életével fizetett, halálát olyan betegség okozta, ami a sugárzásnak való kitettségtől alakult ki.
Sikeresen landolt az amerikai holdjáró csütörtökön a Hold felszínén. Ennek apropójából készítettünk egy tesztet az űrről – hány kérdésre tudjátok a választ?
Az ELTE Bölcsészettudományi Karán az őszi szemeszterben a legjobb tanulók közel 90 ezer forintot kaphattak havonta. Ez az összeg a tavaszi szemeszterben közel a felére csökkent.
A Holdra szállást feszült órák előzték meg.
A munkanélküliek harmada legalább egy évig keres állást.
Évről évre a legnépszerűbb képzések között szerepel az osztatlan jogász. Mutatjuk a magyarországi intézmények hallgatói kiválósági rangsorát a HVG Diploma 2024-es különszáma alapján.
Orbán Viktor indoklás nélkül leváltotta Pintér Sándor helyettes államtitkárát.
Várhatóan mintegy 8-9 százalékkal emelkednek átlagosan a fizetések 2024-ben. Van olyan hely, ahol 17,6 százalékos a béremelés, de akad arra is példa, ahol az alkalmazottak ugyanannyit keresnek idén is, mint tavaly.
Nem árulja el a titkosszolgálat, hogy miért jelent nemzetbiztonsági kockázatot, de az egyházi iskolában tanító pedagógus 2022-ben szavazatot számlált a XVIII. kerületben, ukrán menekülteket fogadott be, év végén pedig részt vett a pedagógustüntetéseken.
A Sütni jó Alapítvány telephelyéről 400 ezer forint értékben loptak el szerszámokat kedden éjszaka.
A legtöbb esetben már el is fogadta a kérelmet az OH, így sok hatéves még maradhat egy évet az óvodában.
Mutatjuk, hogy középiskolás tanuló jelentkezhet-e olyan tantárgyból érettségi vizsgára, amit nem tanítanak a jelenlegi iskolájában.