Mennyit adóznak októberi fizetésükből a tanárok?
Az októberi bérfizetéskor már az új bértábla szerinti megemelt járandóságot kapják a pedagógusok, ám minden 10 ezer...
Az októberi bérfizetéskor már az új bértábla szerinti megemelt járandóságot kapják a pedagógusok, ám minden 10 ezer...
Közigazgatás-tudományi doktori iskola kezdte meg működését a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) kedden.
Bár a tanév már több mint két hete megkezdődött, több iskolában még nem készült el a 2013/2014-es tantárgyfelosztás, amely a diákok és a tanárok óraszámait tartalmazza.
Az iskolaigazgató vagy a szülő dönti el, lehet-e magántanuló egy diák? Részt vehetnek-e a magántanulók a délutáni foglakozásokon? A legfontosabb tudnivalók.
Az általános és középiskolákban, illetve az egyetemeken, főiskolákon is megkezdődött a 2013/14-es tanév. Összegyűjtöttük a legfontosabb 2013-as dátumokat, amelyekre a diákoknak, a szülőknek és a hallgatóknak is figyelniük kell.
Tudtátok, hogy egy ausztrál tengeralattjárón szakácsként akár évi 200 ezer dollárt (45,6 millió forint) is lehet...
Csaknem 700 nemzetközi pályázat közül Fendrik Gyula Ármin és Mándli Péter terve jutott be a GE innovációs versenyének...
A Pető Intézet a köznevelési területet érintő tevékenysége kapcsán az általa ellátott gyermekek után járó központi...
A külföldön tanuló magyar fiatalok jóval nagyobb arányban térnek haza, mint más európai ország fiataljai - hangzott...
A pedagógus-életpályamodell szeptember 1-jei bevezetése miatt új munkaszerződést kell aláírniuk a pedagógusoknak.
Magyarország az elkövetkező tíz évben háromszorosára növelné az itt tanuló külföldi hallgatók számát - ismertette...
Sportbaleset történt keddre virradóra a fővárosi Szabadság hídon, ahol a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi...
Folytatódott az állami szektorban dolgozók sztrájkja kedden Görögországban.
Tízen sérültek meg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, illetve a Budapesti Corvinus Egyetem közötti...
A hallgatói jogviszony alatt gyermeket vállaló fiataloknak elengednék a diákhitel egy részét - írta a Magyar Nemzet.
Tízen sérültek meg keddre virradó éjszaka Budapesten, a Szabadság hídon egy kötélhúzó versenyen.
Már lehet pályázni a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjra.
Mikor kerülhetnek magasabb fizetési kategóriába a több év szakmai tapasztalattal rendelkező tanárok? Mi a pedagógus II. és a mesterpedagógus kategóriába való besorolás feltétele? Újabb olvasói kérdésre válaszoltunk.
Nyilvánosságra hozták a US News & World Report legfrissebb, 2014-as amerikai egyetemi rangsorát: az élen az idén...
Milyen gyorsan gépeltek le száz szót? Hiba nélkül megy a tízujjas gépelés?