A szlovákok fúrják az Erasmus-program bővítését
Az Európai Bizottság növelné a program forrásait, de nehezen érthető okokból a szlovákoknak nem tetszik az alapötlet.
Az Európai Bizottság növelné a program forrásait, de nehezen érthető okokból a szlovákoknak nem tetszik az alapötlet.
Mit ad isten, épp ahhoz az egyházi alapítványhoz került a tábor, amit a nagyot bukó szegedi kormánypárti polgármesterjelölt igazgat, de más bukott kormányközeli személyek is feltűnnek.
Télen még nehezebb az ébredés, mint nyáron, amikor legalább már a hasadra süt a nap. Néhány egyszerű szabály betartásával azonban könnyebbé tehető a folyamat.
Kis csapat, de akár az egész osztály is pályázhat.
Mikor kezdődnek, meddig tartanak a 2017-es tavaszi érettségi vizsgák? Itt az összes dátumot megtalálhatjátok.
Ma még jelentkezhettek az idei keresztféléves felvételire - de akkor sem dőlhettek hátra, ha már véglegesítettétek az e-felvételin a jelentkezéseteket.
Tömény nyár szűk öt percben. Nektek is hiányzik a vakáció?
Újabb kvízt ajánlunk nektek - ezúttal azt tesztelhetitek, ismeritek-e a közmondások jelentését.
Ha nincs felhő fölötted, láthatod a rekordot.
Tüntetést hirdettek hétfő 17 órára a GTK hallgatói, miután addig súlyosbodott a kar és a Műegyetem vezetése között kialakult helyzet, hogy a közelmúltban felfüggesztését töltő Andor György dékánt végül elbocsájtotta Józsa János rektor. A tüntetés Facebook-eseményén eddig 900-an jelezték a részvételüket.
Nyílt levelet tettek közzé a BME oldalán, melyben az egyetem egysége mellett foglaltak állást a dékánok. A gazdasági kar vezetőjét nemrég kirúgták, mert állítólag kifogásolta a kar helyzetét, ráadásul állítólag a GTK kiválását is szerette volna.
Nem "ugrik" a cafetéria, a tankerületek maguk döntenek a juttatásokról - közölte a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) hétfőn az MTI-vel a témában megjelent sajtóinformációkra reagálva.
Doktori címet adó, ötéves, osztatlan képzésként államtudományi mesterszak indul jövő szeptemberben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) - mondta az intézmény rektora a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Száztizenhat gyereket és tizenhárom felnőttet helyeztek biztonságba Dunavarsányban, mert egy csonkból szivárog a gáz az általános iskolában.
Csak második nekifutásra mondhatta el beszédét a Somogy megyei ülésen, akkor sem fért bele minden.
Hitlerhez hasonlította a frissen megválasztott elnököt.
November 15-ig lehet leadni a jelentkezéseket.
Havi nettó nyolcvanezer maradhat a takarítók és karbantartók zsebében az államosítás után.
Békés tüntetést szervez hétfő délutánra a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem gazdasági karának hallgatói önkormányzata, így tiltakoznak Andor György dékán elbocsátása ellen.