A NASA által követett föld körüli pályán lévő tárgyak 95%-a általunk szétszórt szemét. A többségük üzemen kívüli műhold vagy űrhajók levált részei. De körülöttünk kering például Ed White amerikai asztronauta egyik űrkesztyűje, egy hordó ammónia és asztronauták fagyott vizelete is.

A föld körül száguldva akár egy kockacukor méretű törmelékdarab is olyan pusztítást végezhet, mint a földön egy kézigránát. Ráadásul ha két űrobjektum összeütközik, a belőlük kizakadó törmelék további veszélyeket rejt. 2009-ben véletlenül összeütközött az Iridium 33 amerikai kommunikációs műhold és a Kosmos 2251 orosz katonai műhold, és amellett, hogy az előbbi irányíthatatlanná vált, az utóbbi meg letért a pályájáról, több mint 2000 10 cm-nél nagyobb űrtörmelék vált le. Ezek pályáját azóta is figyelik, de a 10 centiméternél kisebb darabokat egyelőre nem látjhatjuk.

Az űrszemét veszélye minden ütközéssel és új törmelékdarabbal nő, mivel egyre közelebb kerülünk az úgynevezett Kessler szindrómához. Ez azt jelenti, hogy az űrszemét és az ütközések mennyisége miatt láncreakció alakul ki és az ütközések és új törmelékek sora annyira veszélyessé teszi az űrutazást, hogy már nem leszünk képesek felmenni és rendet rakni.

Számtalan javaslat létezik az űr kiatkarítására: hálók, napvitorlák, parittyák és így tovább. A helyzetet azonban tovább nehezíti, hogy az üzenem kívüli űrállomások az őket fellövő nemzetek tulajdonát képezik, így jogszerűen csak ők nyúlhatnak hozzá. Megoldást jelentene a nemzeti szabályozás erősítése, de ez egyelőre az oceánon lebegő szemétnél sem működik. Rengetegen dolgoznak azonban a problémán és reméljük, a megoldás nem fog az utolsó pillanatig váratni magára.

Corsano Dániel