Ezek ma az ország legjobb szakképzési programjai

Tegnap este adták át a Német-Magyar Ipari- és Kereskedelmi Kamara szakképzési díjait.

  • Eduline
DUIHK

Innováció kategóriában a győri Audi Hungária által nevezett program győzött. Ez az ipar 4.0-ra épül, ami nagyjából arról szól, hogy a jövőben egy csomó gyártási folyamatot számítógépeken keresztül kell majd irányítani, így teljesen más készségekre lesz szükség a gyárakban, mint most. A cég egy olyan programot indított, ami az ilyen új készségeket tanítja meg a diákoknak, mivel ezeket a hagyományos iskolai képzésben még nem tudják megszerezni.

Motiváció kategóriában a esztergomi TSZC Szent Imre Gimnázium és Szakgimnázium nyert díjat. Ők délutáni foglalkozások keretében LEGO robotok programozásával oktatják a szakképzésben részt vevő diákokat.

Kooperáció kategóriában a Siemens által beküldött pályázat kapott díjat. A cég 30, különböző szakmát tanuló magyar diákot nevezett egy nemzetközi projektre, melynek keretében Brüsszel egyik fő látványosságának, az Atomiumnak a makettjét készítették el Londonban. A végeredményt a belga fővárosban mutatták be.

Különdíjat kapott az Alkotó Magyarország Nonprofit Kft. Ők Nagykovácsiban szeretnék itthon is meghonosítani az alkotó (maker) kultúrát. Ez nagyjából azt jelenti, hogy hagyományos és hightech kütyükkel vegyesen készítenek a diákok számukra inspiráló alkotásokat. Okosváros nevű programjuk keretében egy olyan város makettjét csinálták meg, amiben 30 év múlva élni szeretnének.

A Szakképzési Díj 2017 zsűrijének egyik tagja az eduline újságírója, Nagy Barnabás volt.

Hozzászólások

Totyik Tamás: kihívás elé állítja az iskolákat az alsós javaslatcsomag a 2026/2027-es tanévben

35 perces tanóra, kevesebb házi feladat és a diákok szöveges értékelése - csak néhány olyan intézkedés, melyet bevezethetnek alsóban az iskolák a szeptember elsején kezdődő 2026/2027-es tanévben. Totyik Tamás, Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke szerint az oktatási minisztérium új intézkedéscsomagja több olyan gyakorlatot legalizál, amelyet a tanárok eddig is alkalmaztak. Ugyanakkor többek között a diákok szöveges értékelése, a csengetési rend átalakítása nem lesz egyszerű feladat.

@eduline.hu

5 fontos kifejezés, ami a mindennapjaitok része lesz az egyetemen #egyetem #eduline #collegelife #magyartiktok #fy

♬ eredeti hang - eduline.hu