Kötelező olvasmányok? Van egy tippünk
Nagyon sok lehetőség és általában elég idő is van a kötelező könyvek elolvasására, azonban, ha még nem vetted rá magad, hogy belekezdj a feladatba, akkor már nincs sok időd a nyári szünet végéig.
Nagyon sok lehetőség és általában elég idő is van a kötelező könyvek elolvasására, azonban, ha még nem vetted rá magad, hogy belekezdj a feladatba, akkor már nincs sok időd a nyári szünet végéig.
De a tanszerek többsége biztonságos.
Az Oxfordi Egyetemen folytatja tanulmányait Malala Juszafzai. A Nobel-békedíjas pakisztáni jogvédő és aktivista csütörtökön tudta meg, hogy felvették a patinás intézménybe, ahol politikatudományt, filozófiát és közgazdaságtant hallgat majd.
Megkezdte működését az első vidéki Pető Prémium Pont a Gyulai Várfürdőben.
Miközben a vizes vb utóreklámjára újabb százmilliók jutnak, az ötven ígért tanuszodából eddig kettőt adott át a kormány, Mezőkövesden és Csengeren - írja a Népszava.
"Komoly ellentéteket, feszültségeket” okozhat a tanári szobákban, „tovább növelve az egyébként is jogos elégedetlenséget, megosztva, szétzilálva a napjainkra kialakult pedagógusegységet" - mondta a pedagógusok differenciált béremeléséről Mendrey László, a PDSZ elnöke a Magyar Nemzetnek.
Tudjátok, hogy melyik nyelvet beszélik a legtöbben anyanyelvként a világon? Vagy hogy melyik a legnagyobb ország a Földön?
Ha az embernek rosszul fizetett vagy stresszes munkája van, az többet árthat az egészségének, mintha munkanélküli lenne - ezt állapította meg a Manchesteri Egyetem kutatói által publikált tanulmány.
Egyszerű kérdések, amelyre mindenki tud felelni - már ha elolvasta a kötelező olvasmányokat. Lássuk, nektek hány kérdésre van helyes válaszotok.
Még véget sem ért a nyári szünet, de a diákok már a következő tanítás nélküli időszakot várják: az őszi szünetet. Mikor is lesz?
A felsőoktatás ma már egy komoly befektetés a családnak, amit sajnos egyre kevesebben engedhetnek meg maguknak. Kiszámoltuk, hogy egy budapesti fősikolára felvett vidéki diák tanévkezdése mekkora megterhelést jelent a családi kasszára nézve.
Már jól láthatóak a pedagógus-béremelés eredményei, hiszen míg az átlagbérek csaknem 20 százalékkal nőttek, addig az oktatásban dolgozók bére már 45-50 százalékkal emelkedett az elmúlt években - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adataira hivatkozva az MTI-nek csütörtökön adott interjújában.
Ha tippelnetek kéne mit mondanátok, melyik a legnépesebb város Európa Észak-Nyugati csücskében? Mielőtt lejár az idő, nektek mennyi város lesz meg a húszból?
A Bibó István Szakkollégium Ménesi úti épületét a vizes világbajnokságra újították volna fel, de még a kitolt határidőig sem készült el.
Ha ti is vezetni tanulnátok, van tippünk, hogyan fejleszthetitek a képességeiteket játékosan és könnyen. Összegyűjtöttünk pár alkalmazást, amellyel könnyebben tanulhattok, és ezt akár utazás közben vagy a buszra várva is megtehetitek.
Az ombudsman szerint jogszabályi hiányosságok, szakemberhiány és a nem megfelelő tájékoztatás együttesen okoz nehézséget a speciális nevelési igényű gyerekek integrált óvodai nevelésében.
A nyári szünet a diákok kedvenc időszaka minden évben: még véget sem ér, de máris a következőt várják. Mindeközben az új Nemzeti alaptanterv (NAT) tervezetében az áll, hogy érdemes lenne felülvizsgálni a tanítási szünetek elosztását. Utánajártunk, más országokban hány hetes a nyári szünet.
Egy csomó dolgot már most tudni.
Mivel nem is szerepelt benne. Azt viszont elismerte, hogy a diákjait sérthetné a regény.
A nyár utolsó teljes hetén is mehettek fesztiválozni.