Miért veszik el 100 ezer felnőttől a nyelvtanulás lehetőségét?
Varga Mihály tud róla, hogy az Nemzetgazdasági Minisztérium 100 ezer felnőttől venné el a nyelvtanulás lehetőségét? - teszi fel a kérdést a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke.
Varga Mihály tud róla, hogy az Nemzetgazdasági Minisztérium 100 ezer felnőttől venné el a nyelvtanulás lehetőségét? - teszi fel a kérdést a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének alelnöke.
Ma délután kiderül, kik kerültek be valamelyik egyetemre vagy főiskolára az idei pótfelvételin. Az eduline-on minden fontos infót megtaláltok délután a ponthatárokról.
Egészségügyi szakközépiskolákban tanulók részére indít ösztöndíjprogramot a kormány - közölte az egészségügyért felelős államtitkár.
Nemcsak Nagy-Britannia jövendőbeli uralkodója, György herceg, hanem a szülei által kiválasztott londoni magánintézmény új igazgatója is az első napjára készül az iskolában.
Több tízezren kezdik meg az egyetemet, főiskolát néhány nap múlva. Mire érdemes odafigyelni az első hetekben, hónapokban? Miért kell már most minél többet megtudni a kiválasztott szakról?
Több olvasónk kérdezte: kell-e igazolni a tanulói vagy hallgatói jogviszonyt ahhoz, hogy a sikeres nyelvvizsga díját visszakapják.
Javult a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a Károly Róbert Főiskola működésének szabályozottsága - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) csütörtökön.
Milyen ösztöndíjakra és támogatásokra pályázhattok elsőéves egyetemistaként? Cikksorozatunkban bemutatjuk a legfontosabb ösztöndíjakat. 1. rész: szociális ösztöndíj.
Civis honoris causa (díszpolgár) címet adományoz Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a Debreceni Egyetem.
Mit kell vállalniuk azoknak az egyetemistáknak és főiskolásoknak, akik állami ösztöndíjasként kezdik meg tanulmányaikat ősszel? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.
Korábban megérkeznek a családokhoz a szeptemberi támogatások: a családi pótlék, a gyermekvédelmi segély (gyes) és a gyermeknevelési támogatás (gyet) - jelentette be az Emmi család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
"Az oktatáspolitika bizonyíthatóan rossz irányba halad. Egy darabig talán leplezhető a valós helyzet hangzatos nyilatkozatokkal, és nyilván akadnak olyanok, akik ezekkel ideig-óráig megtéveszthetők. De egyre többen tudjuk, hogy e területen nagyon nagy a baj" - írja közleményében a Civil Közoktatási Platform.
Évről évre több család kényszerül hitel felvételére az őszi iskolakezdés előtt, az egyetem elkezdése több százezres kiadást is jelenthet.
Kár, hogy Palkovics László „nevét adja ehhez az elképesztő, jövőt romboló kormányzati cinizmushoz” - írja közleményében a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) arról, hogy kedden az oktatási államtitkár azt mondta, „az oktatási rendszer lassan változik, de mára vitathatatlanná vált, hogy az az út, amelyet néhány éve kijelöltek, helyes irány volt”.
Pénteken hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási pótfelvételi ponthatárait, akkor dől el, hogy ki került be az általa megjelölt képzésre.
Bármennyire is hihetetlen, de bőven van olyan szakma Magyarországon, amelyben több mint 1 millió forint a havi fizetés - írja a Pénzcentrum.
Elstartolt a gólyatáborszezon, több tízezren indultak el a napokban a Balatonhoz, a Tiszához vagy más városokba, hogy megismerkedjenek leendő évfolyamtársaikkal. Milyen szabályokat érdemes - a saját érdeketekben - betartani, és mit nem szabad kihagyni a gólyatáborban?
Megoldódni látszik annak a hatéves hiperaktív kisfiúnak az ügye, akit egyetlen környékbeli iskola sem akart felvenni - írja a 444.hu.
A 2018-as érettségin is lehet használni a régi történelematlaszokat - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-t.
Meddig lehet fizetni iskolakezdési utalvánnyal? Újabb olvasói kérdésre válaszolunk.